Ugrás a tartalomra

A Jobbik a változó vasúti menetrendről

Létrehozva
Vakvágányon: hív a vasút, kire vár a MÁV?  címmel tartott sajtótájékoztatót szerdán a Endrésik Zsolt, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke Miskolcon.


Endrésik Zsolt (Jobbik) szerint miközben az utóbbi napokban minden a köztársasági elnök lemondásával volt tele, jelentős változásokat tervez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a vasútközlekedésben hónap közepétől, melynek lényege, hogy országosan közel 400 járatot törölnek a menetrendből. Mint mondta, a folyamatot még az MSZP kormányzat idején kezdték, azt azonban sajnálatosnak nevezte, hogy a jelenleg kormányon lévők sem tesznek ellene semmit.
– A járatritkítás régiónkat is érinti, a 400-ból 50 járatot Borsodból vesznek el, csak Ózd és Miskolc között napi 4-4 járatpárral fog kevesebb közlekedni – hangsúlyozta a Jobbik megyei elnöke.

Emlékeztetett arra is, hogy szombaton éppen emiatt volt egy jelentős demonstráció, melyen elhangzott, Jobbik elutasítja a MÁV további kivéreztetését, valamint azoknak az ellehetetlenítését, akiknek ezek a járatok jelentik az egyetlen lehetőséget a munkába járásra, orvoshoz, családtagjaikhoz való eljutásra. A demonstráción részt vett Korondi Miklós,  Jobbikos képviselő is, aki jelentős vasutas múlttal rendelkezik.

Endrésik Zsolt annak a félelmének is hangot adott, hogy mindez az átalakítás hosszútávon a vidéki Magyarország ellehetetlenüléséhez, leépüléséhez fog vezetni.

Kovács Árpád (Jobbik) megyei alelnök elmondta, jelenleg közlekedési szolgáltatásról beszélnek, azonban a közösségi közlekedést nem lehet egyszerű szolgáltatásként kezelni, éppen azért, mert nagyon nagy hatással van egy-egy térségre az, hogy milyen ott a vasúti, vagy buszközlekedés. Rossz iránynak nevezte azt is, hogy a kötöttpályás közlekedést ritkítják, hiszen az Európai Unió már hosszú ideje elsősorban azokat a projekteket támogatja, melyek a magas üzemanyagárak mellett alternatívát jelenthetnek a buszközlekedésnek, vagy a személygépkocsiknak.

A politikusok végül annak a félelmüknek is hangot adtak, hogy a folyamat vége a személyszállítás privatizációja lesz.

Tajthy Á.