Ugrás a tartalomra

Végzősök fotói az IfiHázban

Létrehozva
A Szemerében négy művészeti képzés van, amelyből az alkalmazott fotográfus szak a legkedveltebb a fiatalok körében. Ezt bizonyítja az is, hogy 18 művész, 52 alkotását fogja össze az Ifjúsági Házban megnyitott tárlat.Zelei Erika oktató kiemelte, a 2 éves OKJ-s képzés végzős hallgatóinak munkáját mutatja meg a tárlat. A kiállítás summázza az elmúlt két év aktív munkáját a képzésben.
A Szemerében négy művészeti képzés van, amelyből az alkalmazott fotográfus szak a legkedveltebb a fiatalok körében. Ezt bizonyítja az is, hogy 18 művész, 52 alkotását fogja össze az Ifjúsági Házban megnyitott tárlat.

alaklmazott_fotografusok_szemere_120403_ja_21.jpg

Zelei Erika oktató kiemelte, a 2 éves OKJ-s képzés végzős hallgatóinak munkáját mutatja meg a tárlat. A kiállítás summázza az elmúlt két év aktív munkáját a képzésben.

– Négy évvel ezelőtt rendeztünk először ilyen tárlatot. Azóta rendszeresen kiállítás formájában mutatjuk meg végzőseink legszebb munkáit. A fotós szakma vonzó a fiatalok számára, természetesen vannak, akik időközben rájönnek, hogy mégsem azt takarja a szakma, mint azt előzőleg gondolták – mondta az oktató, aki hangsúlyozta, sok régi diákjával tartja a kapcsolatot, akik ma is különböző stúdióknál dolgoznak, de van olyan régi szemerés is, aki saját stúdiót hozott létre, akadnak fotóriporterek is.

Preview Image


Az április 14-ig látható tárlatot Juhász Miklós nyitotta meg, aki a sokszínűségről is szót ejtett. A fotográfiák a legkülönbözőbb témákat dolgozzák fel, sajátos látásmód szerint. Van, aki csendélet világában merült el, más az erdélyi emlékeit örökítette meg, de akadt a képek között olyan is, ami a születés csodáját örökíti meg, vagy a Vasgyárban és a természetben készült.

alaklmazott_fotografusok_szemere_120403_ja_5.jpg

Az összegző kiállítás az Ifjúsági Házban tekinthető meg április 14-ig.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.