Ugrás a tartalomra

Miskolciak a megyei döntőben

Létrehozva
Miskolcon, egészen pontosan a Diósgyőri Gimnázium tornatermében rendezik meg a kosárlabda diákolimpia V korcsoportos leány együttesek részére a megyei döntőt. A fináléra április 16-án, hétfőn kerül sor.
– Célunk, hogy a sportágat tovább népszerűsítsük az iskolákban, ugyanakkor pedig természetesen el kell dönteni a továbbjutás, valamint a helyezések sorsát is – mondta érdeklődésünkre Letek László szakág vezető. – A tornára a Diósgyőri Gimnáziumban, április 16-án, délelőtt 9 órától kerül sor.

Megtudtuk, hogy a versenybíróság elnöke Szaniszló Sándor lesz. A rendezvényen az V korcsoportba (1995-1996-ban születettek) vehetnek részt. Fontos tudnivaló, hogy a sportágban az alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is, ha erről a versenykiírás külön nem határoz.

A játékidő 4x10 perc kézi méréssel, 24 másodperces támadóidő méréssel vagy elektromos idő- és eredményjelző készülékkel történik. Ha az eredménykülönbség eléri a 40 pontot, vagy e felettit a II. negyed végén, vagy bármikor azt követően, úgy a mérkőzés annál az eredménynél szabályosan befejeződik, véget ér.
A szervezők egységes igazolást tartanak: ennek diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén ideiglenes diákigazolvánnyal - mely tartalmaz egy fényképes személyi kártya részt), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi (iskola-, vagy sportorvosi) igazolásnak kell szerepelnie! A csapatlétszám 10 fő.

Teljes a mezőny, megvan, kik indulhatnak a megyei döntőben. Érdekesség, hogy mind a négy alakulat a borsodi megyeszékhely képviseletében lép majd parkettre! A lista a következő: Diósgyőri Gimnázium Miskolc, Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium Miskolc, Fráter György Gimnázium Miskolc. A szervezők már elkészítették a játékrendet is. Kilenc órától találkozik egymással a Diósgyőri és a Fráter, ezt a mérkőzést követi 10 óra 30 perctől a Herman és a Földes összecsapása.

Tizenhárom órakor kezdődik a bronzmérkőzést, ezt a két vesztes vívja, majd 14 óra 30 perckor indul útjára a labda a döntőben, ahol a két korábbi győztes ad egymásnak randevút. Az eredményhirdetésre várhatóan 16 óra környékén kerül majd sor.

D. L.