Pang a miskolci lakáspiac. A válság óta pedig egyre csak romlik a helyzet a borsodi megyeszékhelyen is. Vannak városrészek, ahol szinte lehetetlen értékesíteni az ingatlanokat, főként a panellakások ára esett, ennek ellenére sem kellenek senkinek.
A nagyvárosok közben már mind lehagytak minket. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy nem ez a mélypont – mondja az ingatlanpiaci szakértő. Jelzi ezt például az is, hogy hiába alacsonyak a miskolci lakásárak, a befektetők még mindig kivárnak, vagyis még kedvezőbb lehetőségekre számítanak. Fellendülést a végtörlesztés lehetősége is csak átmenetileg hozott – összegzi a tapasztalatokat Demeter Tibor.
– Próbáltak az emberek, illetve az eladók is még az utolsó lehetőséggel élni, nagyon drasztikusan csökkentették árat, hogy a végtörlesztéssel esetleg ugyanott legyenek, mint ha kitartják az árat, de így legalább elmegy az ingatlan. Tehát itt volt egy pici kis fellendülés, kicsi fellángolás, de tudtuk, hogy ki fog aludni ez a tűz – teszi hozzá a szakértő.
A banki értékbecslések száma drasztikusan, 80 százalékkal esett vissza a 2010-2011-es időszakhoz képest. Nehezebben lehet hitelhez jutni. Demeter Tibor szerint banki háttér és állami intézkedések bevezetése nélkül nem várható javulás és fellendülés az ingatlanpiacon. A lakások drasztikus értékromlását mutatja az is, hogy a közelmúltban volt olyan Győri kapui másfélszobás lakás, amin a tulajdonos két millió forintért adott túl.
Kiss A.
A legnagyobb értékvesztése Miskolcon az avasi lakásoknak van. Míg 4-5 évvel ezelőtt egy kétszobás panellakást körülbelül 6 millió forintért lehetett eladni, ma ugyanez 4 millió forintba kerül. Vagy még annál is kevesebbet ér.