Itt az igazi jó idő, ami alkalmas arra, hogy felállítsuk a bográcsot az udvaron, a hétvégi telken, vagy bárhol a szabadban (persze csak a tűzgyújtási tilalom elmúltával). Éppen ezért egy tipikus bográcsos ételt ajánl ezen a héten olvasóinknak egy olyan ember, aki az országban szinte mindenhol főzött már a szabadban.Az Északkelet-Magyarországon élők mindkét arcát jól ismerhetik Rázsi Andrásnak. A Felsőtárkányban lakó, ám Miskolcon dolgozó szakember az egri és a miskolci médiában is gyakran feltűnik, hogy a következő napok időjárásáról beszéljen, ugyanakkor évekig futott Bandi a hegyen című műsora a magyar gasztrocsatornán.
Két szakmája közül a szakács mesterséget tanulta ki először, és évekig dolgozott is szállodákban, éttermekben. Katonaként Galyatetőn szolgált, ahol a gyönyörű kilátás mellett néha órákra belefeledkezett a felhők bámulásába, majd a könyvtár néhány meteorológiai témájú könyvét is elolvasta. Leszerelés után leérettségizett, majd jelentkezett az ELTE meteorológus szakára.
A meteorológiai állomásokra küldte be éppen az önéletrajzát friss diplomásként, amikor megakadt a szeme a gasztrocsatorna hirdetésén. Inkább csak kíváncsiságból beküldte hát az önéletrajzát oda is. Két szűrő után választották ki a műsorhoz, melynek tematikájául a szabadban főzést találták ki. Ugyanakkor a kezdetektől cél volt az is, hogy olyan helyekre menjenek el főzni, amelyet turisztikai látnivalóként is ajánlani tudnak.
Rázsi András azt mondja, több visszajelzést kapott a nézőktől a helyszínekről, mint a megfőzött ételekről. Érdeklődtek arról, hogyan lehet oda eljutni, helyszíneket javasoltak, tippeket adtak. Nem az volt a célja a műsornak, hogy tökéletes ételek készüljenek, hanem, hogy bemutassák, milyen jó a szabadban főzni, illetve, hogy szinte bármit meg lehet csinálni szabadtűzön.
– Kicsit olyan volt a hangulata az egésznek, mint amikor haverok kimennek főzni valamit, és jól érzik magukat. Ebben biztosan szerepet játszott az is, hogy összeszokott kis csapat voltunk, ment egymás ugratása, bevontam a stábtagokat is a főzésbe, a végén pedig együtt fogyasztottuk el az ételeket. Pedig ez egy nagyon kemény munka volt – mondja Rázsi András.
A műsor már megszűnt a csatornán, de időközben meteorológusként is megtalálta a helyét, nagyon szereti munkáját. Persze a főzéstől sem szakadt el, mindennap ő főzi a vacsorát családjának, ha nincs szolgálatban. Azt mondja, ez számára kikapcsolódás is, nem csak szerelem. Ahogy viccesen hozzáteszi: feleségét irigylik is a kolléganői, hogy a férje magas, szőke és mindennap főz. Persze az sem hátrány, hogy meg tudja mondani, milyen idő lesz, és hogy öltözzön.
Bár Rázsi András olyan ételeket is megfőzött bográcsban, az erdő közepén, amire a legtöbben nem vállalkoznának, sőt el sem tudták volna képzelni, hogy azt szabadtűzi körülmények közt is el lehet készíteni, olvasóinknak mégis egy egyszerűbb receptet ajánl. Bátran megpróbálhatja mindenki elkészíteni bográcsban, de akár otthon tűzhelyen is. A malac mellett bármilyen vadhússal el lehet készíteni, de ha valakinek ez nem áll rendelkezésére, akkor marhahússal is nagyszerű íze van.
Horváth I.
Fotó: Juhász Á.
Tejfölös vadmalac leves
Hozzávalók 4 főre:
80 dkg vadmalac comb, egy szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 2 evőkanál zsír, 2 fej vöröshagyma, 1 evőkanál paprika, 80 dkg burgonya, só, bors, tárkony, babérlevél, szerecsendió, 4 dl tejföl, fél citrom leve.
Az előre bepácolt vadmalac combot felkockázzuk, és a zsíron pörköltet készítünk belőle, amit gazdagon befűszerezünk szerecsendióval, borssal, babérlevéllel és tárkonnyal. Amikor félig megfőtt, hozzáadjuk a szeletekre vágott sárga- és fehérrépát, majd puhára főzzük. Felöntjük vízzel, és ha felforrt, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, amit szintén puhára főzünk. Tejfölös habarással sűrítjük, és ha újra felforrt, belecsavarjuk a citrom levét.