Az ünnepségen jelen volt Makay Zsolt, a JESZ országos elnöke, valamint Csanálossi Béla is, aki a párt jelöltjeként indul az április 22-i, időközi önkormányzati képviselőválasztáson Miskolc 2. számú választókerületében.
Makay Zsolt egyebek mellett elmondta, idén áprilisban kettős évfordulóra emlékezik a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség. Egy éve annak, hogy a Magyar Demokrata Fórum jogutódjaként ezen a néven működnek, és nyolcvan évvel ezelőtt, 1932. április 8-án született Antall József. Mint megtudtuk, április 29-én egy nagy, központi emlékünnepséget tartanak ebből az alkalomból Budapesten, ahol - hagyományteremtő szándékkal - az Antall József Alapítvánnyal közösen szoborpályázatot írnak majd ki. Az a céljuk, hogy minden évben odaajándékoznak egy magyarországi településnek egy-egy Antall József szobrot vagy emléktáblát, ilyen módon is ápolva a néhai miniszterelnök szellemiségét. Makay Zsolt kiemelte, hogy Miskolcon az elsők között állítottak ilyen szobrot, majd arról szólt, hogy ma már a magyar társadalom 85-90 százaléka elismeri Antall József államférfiúi erényeit, tevékenységének jelentőségét. Még egykori politikai ellenfelei is hangsúlyozzák, mekkora szüksége lenne ma az országnak egy ilyen formátumú politikusra.

Az antalli örökségből a JESZ elnöke három dolgot emelt ki, melyek véleménye szerint meghatározóak voltak a néhai miniszterelnök célkitűzéseiben, hitvallásában, és ma is követendő példával szolgálhatnak. Mint mondta, Antall József egyik legendássá vált mondása volt, hogy „Európában még az ateista is keresztény”. Ezzel a földrész mély, keresztény gyökereire utalt, arra, hogy Európa jövője csakis erre a szellemiségre építve képzelhető el. Ugyancsak legendás és korszakos kijelentése volt az is, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát.
– Ezzel több évtizedes tabukat döntött le, és hitet tett a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett – emelte ki Makay Zsolt.
Az elnök nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, hogy 1990-ben, az első szabadon választott magyar Országgyűlés kormánya, Antall József kormánya a diktatúra évtizedei után a szabadság kormánya volt. Szociális piacgazdaságot, jóléti államot hirdetett, ennek megvalósításán dolgozott. Erről a célkitűzésről nevezték el a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget is, ezért dolgoznak, hiszen igazi szabadság nem képzelhető el, az emberek jóléte nélkül.

Szepesi S.
fotó:Juhász Á.