Ugrás a tartalomra

Javul az idő

Létrehozva
A hideg reggelt követően már kellemesebb hőmérsékletek várhatók napközben, mint a húsvét két napján, de az erős szél még kellemetlenkedhet.
Alapvetően derült, napos, csapadékmentes idő várható, ugyanakkor a déli óráktól a Dunántúl nyugati tájain lesznek kissé felhősebb területek is. Hajnalban délire fordult, megélénkült, illetve az Észak-Dunántúlon meg is erősödik a szél, sőt a Fertő-tó környékén akár viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0, -6 fok között valószínű, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb, az északnyugati határ mentén kissé enyhébb lesz az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 17 fok között alakul.

minap.hu