Ugrás a tartalomra

Vasárnaptól változik a MÁV és a Volán menetrend

Létrehozva
Naponta országosan összesen mintegy 410 vonat és 30 autóbusz nem közlekedik  az április 15-től életbe lépő vasúti és autóbuszmenetrend-változást követően. A párhuzamos közlekedés megszüntetésével az autóbuszokról a vonatokra terhelik az utasforgalmat. A változások az egész országot, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is érintik.
Mint arról múlt héten a minap.hu már beszámolt, április 15-étől a Miskolc-Budapest autóbuszvonalon megszűnik az autóbusz-közlekedés, ami 1-1 járatpárt érint a hétvégeken, pénteken szombaton és vasárnap. A későbbiekben autóbusszal úgy lehet majd eljutni Miskolcról Budapestre, hogy Mezőkövesden átszállnak az utasok a továbbra is közlekedő Tiszaújváros- Budapest járatra.

Nemcsak az említett Miskolc-Budapest viszonylaton kell változásra számítani, hanem máshol a megyében egyéb autóbuszvonalon is.

Ujj Zsuzsanna, Borsod Volán Zrt. PR menedzserének tájékoztatása szerint a Miskolc –Ózd-Salgótarján, Kazincbarcika–Ózd–Putnok illetve Hidasnémeti–Tornyosnémeti vonalakon új járatot állítanak forgalomba, illetve három esetben korábban indítják meglévő járataikat annak érdekében, hogy a Miskolc-Ózd és a Miskolc-Hidasnémeti vasútvonalakon bekövetkező változásokhoz igazodjanak, így pótolják a kieső vonatokat, illetve a szükséges csatlakozásokat.

Az említetteken kívül a megyében még hét autóbuszvonalon lesznek módosítások, amelyek elsősorban Kazincbarcika és Ózd térségében a meglévő időpontok előbbre vagy későbbre hozatalát jelentik. A MÁV várhatóan a hét második felében ad majd tájékoztatást a változásokról annyit azonban tudni, hogy a zökkenőmentes átállás érdekében az utasforgalmat folyamatosan figyelemmel kísérik a szakemberek. Az előzetes számítások szerint a változások mintegy 8 milliárd forint megtakarítást jelentenek a helyközi közlekedésben.

Budai Gábor
minap.hu archív