Ugrás a tartalomra

Döntő a Diósgyőriben

Létrehozva
Napokon belül összecsapnak egymással a kosárlabda diákolimpia V. korcsoportos fiú csapatok, hogy a megyei döntőn adjanak számot tudásukról, felkészültségükről. A megyei döntőre április 17-én, kedden kerül sor, az eseménynek a Diósgyőri Gimnázium tornacsarnoka ad majd otthont.
A szervezők célja, hogy tovább népszerűsítsék a sportágat az iskolákban, valamint a továbbjutás és a helyezések eldöntése. A mérkőzések kedden, 9 órakor kezdődnek. A versenybíróság elnöke Letek László lesz. A tornán az V. korcsoportos, 1995-1996-ban született tanulók vehetnek részt. Alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is, ha erről a versenykiírás külön nem határoz.

A játékidő 4x10 perc kézi méréssel, 24 másodperces támadóidő méréssel vagy elektromos idő- és eredményjelző készülékkel történik. Ha az eredménykülönbség eléri a 40 pontot, vagy e felettit a II. negyed végén, vagy bármikor azt követően, úgy a mérkőzés annál az eredménynél szabályosan befejeződik, véget ér. Egységes lesz az igazolás: diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén ideiglenes diákigazolvánnyal - mely tartalmaz egy fényképes személyi kártya részt), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal történhet. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi (iskola-, vagy sportorvosi) igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). A csapatlétszám: 10 fő.

A torna küzdelmeiben négy együttes vesz részt. Ezek a következők: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Miskolc, Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros, Diósgyőri Gimnázium Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium Miskolc. A játékrend a következőképpen alakul. 9 óra: Fényi – Földes. 10 óra 30: Eötvös – Diósgyőri. 13 óra: a két vesztes a harmadik helyért. 14 óra 30: a két győztes a döntőben. Az eredményhirdetésre várhatóan 16 órakor kerül majd sor.

D. L.