Ugrás a tartalomra

Felveszi a kapcsolatot Brüsszel a magyar hatóságokkal

Létrehozva
Az Európai Bizottság felveszi a kapcsolatot a magyar hatóságokkal azt tudakolva, hogy az egyházügyi törvény összhangban van-e a témába vágó európai uniós irányelvvel - jelentette be Viviane Reding igazságügyi biztos európai parlamenti képviselőknek adott válaszában.
Képviselők egy csoportja, köztük az MSZP EP-delegációjának három tagja az írásbeli kérdésben azt jelezte a biztosnak, hogy a közelmúltban lépett hatályba a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény, és ez szerintük "kívül hagyja a 2000/78/EK irányelvben előírt fontos, törvényes és igazolt alkalmazási feltételek kritériumát", valamint a kivételek körét kiterjeszti a valláson és meggyőződésen kívüli területekre is, ami szerintük ellentétes az irányelvvel.

Az interneten is olvasható válaszban Reding megerősítette: a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló irányelv tiltja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést a foglalkoztatás és a munkavégzés során. Hozzátette: a jogszabály egyik cikke "különleges esetekben korlátozott eltéréseket biztosít", amelyeket az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint "megszorítóan kell értelmezni".

MTI