Ugrás a tartalomra

A déli, telkes övezetet ellenőrizték

Létrehozva
A Csermőke és a Komlóstető közötti teljes övezetet ellenőrizték csütörtökön a közterületfelügyelők, mezőőrök, polgárőrök és rendőrök. Utóbbiak még járőrkutyákat is vittek magukkal. A nagy létszámú csapattal most nem szálltak ki a terepre a szolgáltatók szakemberei, ez persze nem jelenti azt, hogy ne találtak volna például áramlopásra utaló nyomokat…
A Magashegyen oldalában, az aszfaltút és a murvás út találkozásánál gyülekeztek kora reggel a hatóságok képviselői.  A szokásosnál nagyobb csapatt jött össze, amelyben részt vett 10 közterület-felügyelő, a Vasgyári rendőrőrs koordinálásában 16 rendőr, ebből két kutyás járőr, valamint két járművel 8 polgárőr. Az akció a már megszokott koreográfia alapján zajlott. Kovács László Csaba, a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály vezetője kiosztotta a feladatot, majd mindenki elindult a számára kijelölt térség ellenőrzésére, amely középpontjában továbbra is a bejelentési kötelezettség, a szemétszállítási szerződések meglétének az ellenőrzése állt. Tekintettel a térség jellegzetességéhez igazodva – hétvégi telkes övezet, amelyben két „falu” is található a Vargahegy és a Magas-hegy, így itt az állattartási körülményekre is kiemelten odafigyeltek. Ezen belül is első sorban az ebek oltásának az igazolására.

ellenorzes2.jpg

–Bemegyünk szétnézni – jellemezte az akció jellegét Kovács László Csaba. – Ez nem jelenti azt, hogy csak nézelődnénk, amennyiben szabálytalanságot észlelünk akkor mi és a rendőrség is azonnal intézkedik.

Tekintettel a Csermőke és a Komlóstető közötti terület hétvégi házas jellegére arra is kíváncsiak voltak, hogy valójában mennyien is élnek életvitel szerűen a térságben. Most ugyan az áramszolgáltató szakemberei kimaradtak az ellenőrzésből, azonban a távollétükben is több áramlopásra utaló jelet találtak, amelyekről a rendőrség értesíti majd a céget. A szabálytalanságon értek biztos nem örültek az akciónak, azonban van aki akár az életét is köszönheti neki, ugyanis egy személyre epilepsziás roham közben bukkantak. A beteghez mentőt hívtak a rendőrök.

A kora délutánig tartó összehangolt akció eredményeit várhatóan péntekre összesítik.

Cs.L.