Ugrás a tartalomra

Forgalmirend-változás után balesetveszélyes a rutin

Létrehozva
Rendszeresnek mondhatók a balesetek a Dayka Gábor és a Kis-Hunyad utca kereszteződésében, ahol múlt héten megváltoztatták a forgalmi rendet. A legtöbb karambol amiatt történik, hogy az autósok abból a sávból hajtanak tovább egyenesen, amelyikből azóta csak kanyarodni lehet.
Két autó szerda reggel is egymásba szaladt. Az egyik abból a sávból ment egyenesen tovább, ahonnan csak jobbra kanyarodhatna. A sofőr nem is tudta, hogy hibázott: nem vette észre, hogy megváltozott a forgalmi rend a kereszteződésben. Pedig azt tábla is jelzi.

– Teljesen egyértelmű a forgalmi rend, de már többször láttam olyanokat, akiknek nem az – mondta Képes Levente autós a kialakult helyzetről. – Tegnap például a tükörben láttam, hogy jön egy autó olyan sebességgel, hogy már biztosan nem tud jobbra kanyarodni. Nem is kanyarodott, hanem ment egyenesen, egy tanulót majdnem telibe kapott, pár centin múlott.

A legtöbbször abból származik a baj, hogy az autósok azt hiszik, ez a lámpa telezöld. Pedig nem az. Mellette ugyanis közlekedési tábla mutatja a kötelező haladási irányt.
A változás előtt a belső sávból csak balra lehetett menni, most már lehet balra és egyenesen is. A jobboldali sáv pedig most már kizárólag kanyarodósáv.

baleset_dayka_kishunyad_120411_ja_1.jpg

Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője a következőket mondta a balesetveszélyes figyelmetlenségekről: Egy-egy forgalmirend-változás előtt a sajtón keresztül is mindig jó előre szólunk Miskolc lakosságának, hogy az adott kereszteződésben forgalmirend-változás lesz. Azt gondolom, hogy a táblázás is, és a jelzőlámpák is egyértelmű iránymutatást adnak, hogyan kell közlekedni. Azt kérem, azt kérjük Miskolc város lakosságától, és mindenkitől, aki autóba ül, hogy figyelmesen vezessenek, ne rutinból.

Petruskó N.
Fotó: Juhász Á.