Ugrás a tartalomra

Kemény büntetés a nyírmadai emberölésért

Létrehozva
Tizenhat, illetve tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön, nem jogerősen a 2010-ben elkövetett nyírmadai emberölés első- és másodrendű vádlottját.
A tényállás szerint a 40 éves és a 21 éves férfi 2010 decemberében előbb brutálisan bántalmazott, majd kirabolt egy 57 éves asszonyt annak nyírmadai lakásában. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.
    
A törvényszék Bencsik Tibort és Nagy Zoltánt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért rájuk tizenhat, illetve tizenöt év, fegyházban letöltendő szabadságvesztést szabott ki, emellett nyolc-nyolc évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. A büntetőper harmadrendű vádlottját, az elrabolt értékek értékesítésében segédkező Koleszár Istvánnét orgazdaság vétsége miatt egy év hat hónap, három év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték.

MTI