Ugrás a tartalomra

Miskolc megúszta a fagyot

Létrehozva
A húsvéti hajnali fagyok elvitték Szabolcsban és a Bodrogközben az almát, Abaújban pedig a kajszibarackot. Miskolc és környékén szerencsére éppen csak egy kis talajmenti fagy volt, ami nem okozott komolyabb károkat.
–A gyümölcsösöket ért fagykár azonnal nem látható, csak két három nappal később, amikor megbarnulnak a virágok – magyarázta Szabadfalvi László, a Borsod-Abaúj-Zemlén Megyei Agrárkamara titkára. Ennek megfelelően a fagyok után éppen most készülnek a pontos felmérések, összesítések. Az előzetes hírek alapján azonban a szakemberek már tudják hol történtek nagyobb fagykárok.

–Szabolcsban, valamint a vele szomszédos Bodrogközben -5 -6 -7 fokos fagy volt, amely igen komoly károkat okozott az almásokban, körte ültetvényekben. Ez ezért is lényeges, mivel az ország almásainak majd a kétharmada Szabolcsban található. A hírek szerint csak minimális termés várható azon a vidéken. Abaújban a kajszi barackot vitte el a fagy. Ezen túlmenően a kertekben a szilvát, cseresznyét, meggyet. Ami éppen virított… Miskolcon és környékén csak -0,5 – 1 fok körüli fagyok voltak. Nekem is a város közelében van az almásom és nem érzékelhető fagykár. Ezt most gyakorlatilagmegúsztuk. Még nem történt meg a jelentések összesítése, de nagy valószínűséggel nem történt komolyabb kár Miskolc térségében – összegezte a rendelkezésre álló információkat Szabadfalvi László.

Véglegesen azonban még nem lehet fellélegezni, mert Szervác, Pongrác és Bonifác, az az a fagyos szentek még kárt okozhatnak a gyümölcsösökben. A fél éve tartó szárazság ráadásul már az ültetvényeseknek is kezd gondot okozni. Ezek alapján nem okozna meglepetést, ha a szokásosnál kisebb gyümölcstermés lenne idén…

Cs.L.