– A C-lista április 3-án lépett hatályba. Annyira friss ez a kormányrendelet, hogy az alkalmazásával kapcsolatban még nincs gyakorlati tapasztalata a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak – közölte érdeklődésünkre Dobi Tamás, a főkapitányság kommunikációs munkatársa. – Eddig is hatékonyan léptünk fel ezen a területen, de a rendőrség úgy ítéli meg, hogy a listának köszönhetően egyszerűbbé és hatékonyabbá válik a munkánk. Ennek köszönhetően világosabb lesz az összkép. Ezért a rendőrség pozitívan fogadta a lista megjelenését – kommentálta a történteket.
Ezzel kapcsolatban rákérdeztünk arra a konkrét esetre is, amikor egy külföldi érdekeltségű miskolci „ajándékboltban” – a fővároshoz hasonlóan – tavaly nyáron hallucinogénnek tűnő szereket forgalmaztak és a hatóságok csak vért izzadva tudták az üzletet bezáratni. A rendőrség ezzel párhuzamosan nyomozást indított.
– Annyit mondhatok el az említett ügyről, hogy a végéhez közeledik a nyomozás. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján várhatóan hat gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal él majd a rendőrség. A pontos tényállást csak a nyomozás lezárását követően ismertethetem – fejezte be a tájékoztatást Dobi Tamás.
Cs. L.
Fotó: Mocsári L. illusztrációja