A miskolci Belvárosi Óvoda gyermekeinek műsorát követően Kiss Gábor alpolgármester – aki maga is több évet dolgozott pedagógusként – köszöntötte a résztvevőket.
– Sok változás történt a nevelés terén az elmúlt időszakban, jogszabályok változtak. Az óvodáknak az önkormányzatoknál van a helyük, hiszen helyben kezelhetők a leghatékonyabban a feladatok, ez pedig biztosítja működésüket – mondta a városvezető. Hozzátette: fontosak az ilyen rendezvények, így köszönetet mond a szervezőknek, hogy idén is létrejöhetett a konferencia.

Az első előadó Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus volt, aki az óvodapedagógusok lelki egészségvédelméről avatta be a megjelenteket. „Gyógyító érintés, avagy stresszmentesen a nevelésben” címmel Kabdebon Violetta kranioszakrális terapeuta; „Testünk és életkorunk, avagy egyidős vagyok-e testemmel?” címmel pedig Sári Róza életmód-tanácsadó tartott előadást.
S. P.