A község körül mélyfekvésű, vízállásos terület helyezkedik el, ezért a belvíz folyamatosan veszélyezteti a település lakosságát, az ott található közintézményeket, valamint a környezeti értékeket is. A megvalósítás indokoltságát támasztotta alá a korábbi évek elöntései miatt jelentkezett károk nagysága mellett az a mindenkori fenyegetettség, ami azok újra előfordulását eredményezheti.
A projekt kivitelezője a Kelet-Út Kft. A kivitelező cég 322 m hosszban előregyártott mederelemek felhasználásával, a Móricz úti árokbecsatlakozás kialakításával építette meg a tervezett művet. Az útátvezetésnél és a kapubejáróknál fedelemek kerültek a mederelemekre.
A fejlesztés hatásai:
A természeti környezet állapotának javulásával, az egységes településkép kialakításával teremtett hátteret az általános vállalkozási és életfeltételek javításához, az “élhető” település kialakításához.
A csapadékvíz elvezető hálózatban megnőtt a víz átfolyási sebessége, ezzel csökkentek a pangóvíz okozta kellemetlenségek (szaghatás, „szúnyoginvázió”), megszűnt egy jelentős közegészségügyi veszélyforrás.
A nyári nagy intenzitású csapadékok és a gyors téli hóolvadás érkezése idején a tiszta elvezető csatornahálózat nem okoz majd visszaduzzasztó hatást, a vízmennyiség gyorsan elhagyja a települést.
A beruházás megfelelő infrastrukturális, idegenforgalmi fejlesztési hátteret teremtett a településen a társadalmi-gazdasági élet fejlődéséhez, ez biztosíthatja az országos fejlettségi szinthez való felzárkózást.
A projekt az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében és a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft., mint Közreműködő Szervezet segítségével valósulhatott meg.
minap.hu