Erről Körmöci Attila, a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje, és Pakusza Zoltán, a párt oktatási szakpolitikusa sajtótájékoztatón beszélt, péntek délután.
Körmöci Attila egyebek mellett elmondta: Martin-kertvárosban az utóbbi időszakban a figyelem középpontjába került az oktatás kérdése. A képviselőjelölt emlékeztetett, hogy két héttel ezelőtt a Jobbik hívta fel a figyelmet a martin-kertvárosi és a Szabó Lőrinc Általános Iskola tervezett összevonására, melynek megakadályozására – így a választások előtt – két hét is elegendőnek bizonyult.

Körmöci Attila szerint azonban a szülők még nem lélegezhetnek fel, a Jobbik ugyanis olyan információk birtokába jutott, hogy az önálló iskola több más intézménnyel egyetemben új körzethatárokat fog kapni. - Ráadásul ezeket az új határokat csak májusban kívánják nyilvánosságra hozni, miközben a beiratkozások áprilisban vannak. Vagyis a szülők úgy kénytelenek beíratni gyermeküket például a martin-kertvárosi iskolába, hogy pontosan nem tudhatják, kikkel, mely városrészekben élőkkel kell majd egy iskolába járniuk a jövőben gyermeküknek.
Ez nem más, mint a szülők megvezetése – fogalmazott a Jobbik jelöltje, aki felszólította a város vezetését, hozza nyilvánosságra: fognak-e változni a martin-kertvárosi iskola körzethatárai, s ha igen, akkor még a beiratkozás előtt tegyék közzé az új beiskolázási határokat.

– Ha az iskola-összevonás megakadályozására elég volt két hét, a körzethatárok tisztázására elegendő kell, hogy legyen a választásokig hátra levő egy hét – hangsúlyozta Körmöci Attila.
Nagyon nem tartjuk helyesnek, hogy a Martin-kertvárosi választási kampányba a Jobbik megalapozatlan, gyakorlatilag riogatás szintű, fals információkat dob be – olvasható Molnár Péter Fidesz-KDNP-s képviselő közleményében.
Molnár Péter, aki egyben az Oktatási Bizottság elnöke is, így folytatja: ha alaposabban tájékozódtak volna, vagy a hivatalt megkérdezték volna, akkor tudnák, hogy a májusi közgyűlés alkalmával, általános, jó előre ütemezett, a munkatervben rögzített felülvizsgálatról lesz szó. Minden iskola vonatkozásában meg fog történni ez a felülvizsgálat. – írja Molnár Péter.
Sz. S.
Fotó: Juhász Á.