Ugrás a tartalomra

Küldöttgyűlés a Máltaiban

Létrehozva
Több száz élelmiszer csomagot oszt szét az észak-magyarországi régióban a Máltai Szeretetszolgálat a rejtőzködő szegényeknek, vagyis azoknak, akik nem tudnak, vagy nem mernek sorba állni a segítségért. Az adományok elosztása pénteken kezdődött, amikor is szervezet Miskolcon megtartotta regionális küldöttgyűlését, Az eseményen Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke megszentelte a Csilla Boeselager Ház kápolnáját.
A rendezvényt megelőzően elhangzott, összesen 440 darab élelmiszercsomagot fognak szétosztani a szegényeknek a következő hetekben, az észak-magyarországi régióban. A saját forrásból vásárolt, egyenként 3500 forint értékű csomagokban elsősorban tartós élelmiszerek vannak, így többek között liszt, kristálycukor, tészta, darálthúskonzerv, bébiételek, cukorka, rizs, ételízesítő, kakaópor vagy margarin. Az élelmiszereket azoknak a szegényeknek és időseknek juttatják el, akik általában nem kérnek segítséget senkitől, a csomagokat a szolgálat munkatársai, ápolók, takarítók és egyéb dolgozók munkaidőn kívül állították össze

Kürtiné Melik Anna, szeretetszolgálat, hevesi csoportvezetője elmondta, nagyon sokan vannak, akik szégyellik, hogy nehéz helyzetben vannak, őket keresik fel az önkéntesek, akik helyileg pontosan tudják kik azok, akiknél nagy a szükség.

maltai_kuldott_02.jpg

A regionális küldöttgyűlésen Kozma Imre atya meglátogatta a Köln utca ápolási otthon lakóit és megszenelte a szolgálat működését jelképező Lurdi kápolnát a Boeselager ház udvarán. Kozma Imre szerint minden alkalom fontos, amikor a szolgálat munkatársai személyesen találkozhatnak, és erőt adhatnak egymásnak a munka folytatásához.
– Itt azok az emberek jönnek össze, akik a különböző csoportokat, szervezetek irányítják, tehát ez egy töltekezés, megbeszéljük a napi dolgainkat, és ez után újult erővel kezdünk dolgozni a karitatív kultúra megteremtéséért – mondta.

Kozma atya beszélt arról is, hogy „az emberek megsegítése nem fakultatív feladat”, hanem kötelesség a céljuk pedig ennek a gondolatiságnak a minél nagyobb tömegekkel való megismertetése.

A gyűlésen köszönt le Szekeres Gábor régiótitkár is, aki 18 éven át irányította a szervezet munkáját.
– Mikor megalakultak a csoportok évekkel ezelőtt szükség volt valakire, aki összefogja, koordinálja a munkát, így lettem előbb területi, később a régiós szervezetek megalakulásával régiótitkár – mondta Szekeres Gábor.

Elmondta, kezdetben csak német és osztrák adományokat fogadtak, és osztottak szét a rászorulók között, mostanra azonban már saját forrásból is vásárolnak adományokat, valamint 16 éve működik népkonyhájuk és ápolási otthonuk is.
– Munkánk sok szürke napból áll, de ezek kinccsé váltak az évek során, pláne most, hogy visszavonulok – mondta a régiótitkár. Azt azonban leszögezte, hogy év végéig még koordinálja a megkezdett feladatokat, terveket (így például az uniós források keresését, az épület modernizálására), valamint bár nyugdíjba megy, „Máltát nem hagyja el”, vagyis a szolgálat munkáját a jövőben is segíteni fogja.

Tajthy Á.