Ugrás a tartalomra

Egészségügyi szűrőnap Martin-kertvárosban

Létrehozva
Egészségügyi szűrőnapot szervezett szombaton Martin-kertvárosban Ruskó Zoltán, az MSZP képviselőjelöltje. A helyi iskolaépületben és egy mozgó szűrőállomáson elvégzett vizsgálatokon mintegy háromszázan vettek részt.
Ruskó Zoltán elmondta: a választókörzetben nagyon sok nyugdíjas lakik, így programjában is kiemelt figyelmet szentel nekik, egészségüknek, biztonságuknak. Sok idős ember számára gondot jelent a tömegközlekedés, az, hogy esetleg órákat várakozzon a rendelőintézetekben. Számukra nagy segítséget jelent, ha "helybe jönnek" a szűrővizsgálatok, ezért is szervezte meg kampányának keretében, saját költségén ezt a szűrőnapot. A nap folyamán egyebek mellett lehetőség volt tüdőszűrésre, látás-, hallásvizsgálatra, vércukor-mérésre, érrendszeri, csontritkulás vizsgálatokra, szájüregi rákszűrésre.

martinkertvaros_szures_mszp_120414_ja_2.jpg

A képviselőjelölt ezúton is köszönetet mondott Koleszár Lajosnak a szervezésben nyújtott segítségéért, s kiemelte: nagyon sikeres volt a rendezvény, több mint háromszázan jöttek el megvizsgáltatni magukat, köztük szirmaiak is, akik számára kisbusszal biztosították a közlekedést. Mint mondta, a szűrőnapon ismét alkalma nyílt sok emberrel találkozni, beszélgetni, közelről megtapasztalni gondjaikat, kívánságaikat.

Ruskó Zoltán hangsúlyozta, megválasztása esetén, képviselői keretéből rendszeressé teszi az ilyen szűrőnapokat - évente legalább egyszer, mind a két városrészben. Gondoskodni fog róla, hogy időszakosan külön buszjárattal vigyék be a miskolci rendelőkbe az időseket, s a családsegítő szolgálatok bevonásával, igény szerint gondoskodjanak számukra ebéd kiszállításáról is.

martinkertvaros_szures_mszp_120414_ja_5.jpg

- Úgy gondoltuk, hogy egy kampányrendezvény is lehet hasznos, nyújthat olyan szolgáltatásokat, politikától függetlenül, amelyeknek hasznát veszik a lakosok - mondta el Ruskó Zoltán. Mint fogalmazott, az idősek számára az egyik legfonosabb dolog az egészségvédelem, nagyon fontos azonban emellett a biztonság is, mind az otthonukban, mind a közlekedésben. Képviselővé választása esetén ezért szorgalmazni fogja egy olyan, sokfelé már eredményesen működő rendszer kiépítését, melynek keretében az egyedülálló időseket egyéni riasztó-készülékekkel látnák el. Ezekkel veszély, vagy egészségügyi probléma esetén jelezni tudnak. A biztonságot szolgálná a közterületi kamerarendszer további fejlesztése is, valamint egy új kerékpárút megépítése, és a gyalogosan közlekedők fokozott védelme.

minap. hu