Mindkét tábor szerint 100 ezres tömeg gyűlt össze, a számháború elkerülése végett azonban a rendőrség nem kívánt adatokat közölni.
A felmérések szerint a vesztésre álló jobboldali jelölt, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő jelképes helyszínen, a Concorde téren - ahol öt évvel ezelőtt a győzelmét ünnepelte - arra kérte a csendes többséget, hogy ne féljen, mert (a szocialisták) nem fognak győzni.
Eközben az esélyesebb baloldali jelölt, Francois Hollande néhány kilométerrel arrébb, a vincennes-i kastély előtti téren azt mondta: készen áll arra, hogy Franciaország elnöke legyen.
- Egy olyan köztársaság elnöke leszek, amely erősebb lesz, mint a piacok - tette hozzá.
MTI