Westerwelle Berlinben közölte: a kabuli német nagykövetség épületegyüttesében a támadás során minimális kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A létesítmény a közelben történt robbanások következtében sérült meg - tette hozzá.
A kabuli német nagykövetség épületegyüttesében működik a magyar külképviselet is.
A német külügyminisztérium sajtóosztályán elmondták, hogy a kabuli magyar nagykövetség által használt helyiségekkel kapcsolatban megerősítik a magyar külügyminisztérium közlését. Ez utóbbi szerint magyar állampolgárokat vagy érdekeltségeket nem érintett a támadás.
Guido Westerwelle hangsúlyozta: Németország a támadás ellenére kitart a nemzetközi erők kivonására és az afganisztáni újjáépítés támogatására vonatkozó tervek mellett.
Tálibok egy kabuli NATO-támaszpont, a parlament és több diplomáciai épület ellen, valamint az ország három keleti városában egy-egy létesítmény ellen hajtottak végre támadást. A lázadók rakétagránátokkal, géppisztolyokkal támadtak, és voltak közöttük öngyilkos merénylők is.
MTI