Az áruház a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen hívta fel a figyelmet arra, hogy a maradék milyen praktikákkal hasznosítható, és hogyan lehet csökkenteni a feleslegessé váló étel mennyiségét.
Az élelmiszerpazarlás ellen szakemberek adtak a mindennapokban is alkalmazható tippeket az ételek beszerzésével, tárolásával és újrahasznosításával kapcsolatban, emellett főzőiskolát is tartottak a helyszínen, a gazdaságos főzésért.
Miközben mintegy egymilliárd ember éhezik a világon, addig a háztartások évente 1,3 milliárd tonna ételt dobnak ki. Az Európában és az USA-ban kidobott élelmiszer negyedéből a világ csaknem összes, éhségtől szenvedő embere jóllakhatna. Becslések szerint a magyar háztartásokban fejenként 40 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente, ami háztartásokra vetítve évi 100 kilogramm.

Az élő főzőshow-kat országszerte 50 hipermarketben rendezik meg, hogy az érdeklődők egy mesterszakácstól nemcsak az ételmaradékok felhasználásával kapcsolatban sajátíthatnak el hasznos praktikákat, hanem olyan, a mindennapok során alkalmazható tippekkel is gazdagodhatnak, mint a vásárlás megtervezése, az élelmiszerek beszerzése, szállítása és megfelelő tárolása.
– Ezzel a programsorozattal arra szeretnénk felhívni a vásárlók figyelmét, hogy egy kis odafigyeléssel, tudatossággal jelentősen csökkenthető a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége. Az emberek többsége nem is gondolja végig, hogy éves szinten milyen jelentős lehet az így keletkező veszteség, és milyen egyszerűen lehetne ezen változtatni – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.