Ugrás a tartalomra

Időközi választás 2012: Csanálossi Béla (JESZ)

Létrehozva
Portálunk szeretné a 2. számú önkormányzati választókörzetben április 22-ére kiírt időközi választás kapcsán is minél inkább szolgálni a helyi lakosság tájékozódását. Ezért arra kértük a képviselőjelölteket, foglalják össze programjukat. Az alábbiakban közzé tesszük bemutatkozásukat. A sorrendet a jelöltek nevének betűrendje határozza meg. A képviselő-jelöltek a Miskolc Televízióban is bemutatkoztak április 20-án, pénteken este, a 6 órás híradó után láthatják.
Csanálossi Béla, pedagógus vagyok. Pályám egy részét a szirmai Bem József Általános Iskolában töltöttem, majd a Lévay Református Gimnáziumban szolgáltam. Martin-kertvárosban élek 23 éve. Két lányom családjával szintén itt él.

Szolgálatot említettem az imént. Igen, szolgálat minden olyan tevékenység, amely közvetlen emberi kapcsolatokon alapul. A szolgálat a politikai pályára is érvényes.
Hazánk súlyos morális válságban van. Napi életünk túlzottan átpolitizált. Hatalmas energiák vesznek el, a hatalom megszerzése, ill. megtartása érdekében.

Magyarországról azt mondják, hogy egy következmények nélküli ország. Ezt mielőbb meg kell változtatni.
Egymástól távol eső rétegekre tagolódott a társadalom, s egy igen elvékonyodott középrétegre. A középosztály a polgári társadalom alapja, s igen jelentős szerepe kellene lennie. S ez az alap ma igen gyenge.

Hadd idézzem Cicerót, a római birodalom leghíresebb szónokát, akinek máig érvényes megállapítása: „A jólét a legfőbb törvény”. Ma a tisztességes megélhetést értjük ezalatt. A szabadság közel sem ér sokat, ha nincs megfelelő jólét, ha máról holnapra él az ország fele, ha túl sok a munkanélküli. Nem lehet a Himnuszt üres hassal énekelni.

csanalosi-bela_jesz-120312ml_1.jpgHazánkban hivatalosan 460 000 munkanélkülit jegyeznek. A valóságban ennek a duplája az igaz, hiszen már százezrek kerültek ki a rendszerből.

Miskolc gazdasági teljesítménye az utóbbi 20 évben hatalmasat esett. Elmaradt a térség felzárkóztatása. Ennek természetes következménye a képzett munkaerők elköltözése, keresete után máshol fog adózni, gyermekeik nem itt fognak tanulni, s tovább romolhat a város szociális helyzete.

Önök joggal kíváncsiak, milyen programot gondolok e két városrésznek? Terveim között szerepel a Martin-kertváros és Szirma közötti kerékpárút megépítése, a Balaton utcai gyalogátkelő mellé jelzőlámpát kell telepíteni, amit a közeli iskola is indokol. Mondhatnám Szirmán a járdák állapotának javítását is. Ha lehetőség adódik, az iskola és az óvoda támogatása, hogy a már elért színvonalon végezhessék munkájukat.

Miskolc igen nehéz gazdasági helyzetben van. A magas adóssága tovább tetézi ezt a helyzetet. A várostól csak a legszükségesebb dolgok biztosítására számíthatunk. Lehetőségeink csak akkor javulhatnak, ha nagyságunkhoz mérten kapunk a fejlesztéseinkhez pénzt. Bízom a városatyák bölcsességében, s akkor máris kedvezőbb lehetőségeink lesznek.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség jobboldali, demokratikus, keresztény, keresztyén értékeket képvisel. Valljuk, csak a demokrácia gyakorlása hozhatja a jólétet. A képviselőnek a körzetén túl az egész város ügyeiről is kell dönteni, s ez a nagyobb kihívás. Tudja-e a várost szolgálni, vagy csupán a pártérdekek mentén mer dolgozni.

Remélem, a Tisztelt Választópolgárok csupán a saját tapasztalataik alapján választanak képviselőt, mert csak akkor lehet a lelkiismeretünk tiszta és őszinte.