Ruskó Zoltán, 38 éves, martin-kertvárosi lakos vagyok. Születésem óta itt élek. Szüleim is tősgyökeres martin-kertvárosiak, nagyszüleim a szirmai temetőben nyugszanak. Barátaim, rokonaim szinte kivétel nélkül ebben a két városrészben laknak.
Feleségemmel, Évával közösen neveljük három csodálatos gyermekünket.
Óvodába és általános iskolába természetesen Martin-kertvárosba jártam. Már a gyermekkorom is munkával telt, hatodikos koromtól nyaranta az Augusztus 20. strandon voltam medenceőr, később építkezéseken bontottam, lapátoltam. Érettségi után újságot hordtam, kutyás vagyonőr voltam, elvállaltam minden munkát. A sorkatonaság után egy presszóban voltam pultos, közben sorba adogattam be a pályázataimat a különböző munkahelyekre. Végül sikerült bekerülnöm az egyik sörgyár értékesítő csapatába, ahol területi képviselő voltam három éven keresztül, majd két másik nagy italgyártónál töltöttem el nyolc évet. Ez idő alatt szereztem meg a diplomámat, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán, munka mellett, levelező tagozaton. Az életemben a nagy váltás 2005-ben következett be: az egyik jó nevű pénzügyi szolgáltatónál lettem pénzügyi közvetítő. Azóta is ott dolgozom.
A Martin-kertvárosban és Szirmán élők közül nagyon sokan vélik úgy, hogy komfortosabbá, élhetőbbé kellene tenni mind Martin-kertvárost, mind Szirmát. Túl azon, hogy ezzel házunk, telkünk értéke is emelkedik, hiszen egyre többen akarnak majd itt építkezni, házat vásárolni, gyermekeinknek, unokáinknak is lehetőséget teremtünk arra, hogy helyben keressék a boldogulást, s ne akarják mindenáron elhagyni a városrészt, a várost.
Éppen ezért olyan zöld lakókörnyezetet kell teremtenünk, ahol biztonságban tudhatjuk értékeinket, tisztaság uralkodik, könnyen lehet szolgáltatásokat igénybe venni, közlekedni. Fejleszteni kell a tömegsportot, meg kell őrizni az oktatási intézményeinket. Éppen ezért nagyon örülök, hogy a szülők a martin-kertvárosi iskola érdekében képesek voltak összefogni, noha utólag bebizonyosodott, a városvezetés terve nem volt komoly, s az integrációról szóló hír csupán kampányfogásnak bizonyult.
Az elmúlt hetekben nagyon sok javaslattal, észrevétellel kerestek meg az emberek: sokan említették a két kertvárost összekötő kerékpárút megépítésének szükségességét, a buszközlekedés fejlesztését, a csapadékvíz-elvezető rendszer továbbépítését, új játszóterek létrehozását. Figyelni kell a nehéz helyzetű nyugdíjasainkra, hogy minél könnyebben igénybe tudják venni a nekik járó szociális szolgáltatásokat.
Bővíteni kell a térfigyelő kamerarendszert is, hiszen a közbiztonság fejlesztése, a bűnözők elriasztása minden itt élő ember érdeke. Meggyőződésem, hogy az új képviselőnek ezeken a területeken kell szorgalmaznia az előrelépést, ha szükséges, meg is kell harcolnia a kertvárosiakért. Én, ha megválasztanak, ezt teszem majd.
Feleségemmel, Évával közösen neveljük három csodálatos gyermekünket.
Óvodába és általános iskolába természetesen Martin-kertvárosba jártam. Már a gyermekkorom is munkával telt, hatodikos koromtól nyaranta az Augusztus 20. strandon voltam medenceőr, később építkezéseken bontottam, lapátoltam. Érettségi után újságot hordtam, kutyás vagyonőr voltam, elvállaltam minden munkát. A sorkatonaság után egy presszóban voltam pultos, közben sorba adogattam be a pályázataimat a különböző munkahelyekre. Végül sikerült bekerülnöm az egyik sörgyár értékesítő csapatába, ahol területi képviselő voltam három éven keresztül, majd két másik nagy italgyártónál töltöttem el nyolc évet. Ez idő alatt szereztem meg a diplomámat, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán, munka mellett, levelező tagozaton. Az életemben a nagy váltás 2005-ben következett be: az egyik jó nevű pénzügyi szolgáltatónál lettem pénzügyi közvetítő. Azóta is ott dolgozom.
A Martin-kertvárosban és Szirmán élők közül nagyon sokan vélik úgy, hogy komfortosabbá, élhetőbbé kellene tenni mind Martin-kertvárost, mind Szirmát. Túl azon, hogy ezzel házunk, telkünk értéke is emelkedik, hiszen egyre többen akarnak majd itt építkezni, házat vásárolni, gyermekeinknek, unokáinknak is lehetőséget teremtünk arra, hogy helyben keressék a boldogulást, s ne akarják mindenáron elhagyni a városrészt, a várost.Éppen ezért olyan zöld lakókörnyezetet kell teremtenünk, ahol biztonságban tudhatjuk értékeinket, tisztaság uralkodik, könnyen lehet szolgáltatásokat igénybe venni, közlekedni. Fejleszteni kell a tömegsportot, meg kell őrizni az oktatási intézményeinket. Éppen ezért nagyon örülök, hogy a szülők a martin-kertvárosi iskola érdekében képesek voltak összefogni, noha utólag bebizonyosodott, a városvezetés terve nem volt komoly, s az integrációról szóló hír csupán kampányfogásnak bizonyult.