– A bajnokságban csak négy hétig szünetelt a küzdelem, természetesen a csapatok edzettek. A jövő hét végén megkezdődik az utolsó szakasz, a rájátszás befejező fázisa. Most dől el a bajnoki elsőség, valamint a helyezések sorsa. A napi gyakorlás egy idő után, különösen a küzdelmek zárásához közeledve, egyre monotonabb, és felettébb nehéz motiválni a játékosokat. Ezért gondoltuk úgy, hogy rendezünk egy erőfelmérő tornát, amely segítséget adhat a szakvezetőknek, annak a kérdésnek a megválaszolásában, hol is tart saját csapata? Fő támogatónk, Albrecht József nyitottnak bizonyult az ötlet iránt, és segítségével tető alá is hoztuk a tornát. A Vasas és a Békéscsaba vezetői azonnal rábólintottak a meghívásra, ennek következtében vasárnap mind a három alakulat két-két mérkőzésen tesztelhette felkészültségi állapotát – mondta Toma Sándor, a miskolciak edzője.

A küzdelmek délelőtt, az MVSC – Békéscsaba találkozóval kezdődtek. A csabaiak kirobbanó erőben játszottak és esélyt sem hagytak fiatal, és nem túlságosan motivált ellenfelüknek. A folytatásban aztán a viharsarki alakulat is botlott, igaz, remek mérkőzésen kapott ki az angyalföldi gárdától. Toma Sándort arról kérdeztük, milyen tapasztalatokat szerzett a nyitómérkőzésen.

– Az iskolai, illetve munkahelyi elfoglaltságok alaposan befolyásolták a munkánkat – kezdte a szakember. – Most együtt voltunk, játszottunk egy jót, a torna tehát mindenképpen elérte a célját. Igaz, simábban kaptunk ki, mint a bajnoki találkozókon, most azonban nem vagyunk olyan fizikai állapotban, hogy eredményesebbek legyünk – mondta.
Kérdésünkre, hogy a háromhetes szünet idején milyen szakmai munkát lehet, érdemes végezni, Toma Sándor elmondta, az egyetlen motiváló tényező, hogy az ötödik helyért játszhatnak.

– Úgy látom, hogy a játékosok elég fáradtak, hosszú év van mögöttük. Egyébként az Újpest volt a bajnokságban a legkellemetlenebb ellenfelünk, mindkét mérkőzésen 0–3 arányú vereséget szenvedtünk, nem feküdt nekünk a csapat stílusa. Nem törődünk bele, hogy hatodikok legyünk, mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében, de tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi felállás nem nagyon tesz többet lehetővé. Ebben a szerkezetben kicsi a mozgásterünk. Az iskolai elfoglaltságok, egyetemistáink vizsgái jelentős lekötöttséget eredményeznek, ezen az idén már nem tudunk változtatni.
Eredmények: Albrecht-Miskolci VSC MISI – Békéscsaba 0-3 (-19, -20, -14). Vasas – Békéscsaba 3-1 (-23, 24, 28, 17). Vasas – Albrecht-Miskolci VSC MISI 3-0 (29, 19, 16).
A torna végeredménye: 1. Vasas 4, 2. Békéscsaba 3, 3. Albrecht-Miskolci VSC MISI 2 ponttal.
D. L.
Fotó: Juhász Á.