– Miskolcon ma még elég kevesen vagyunk, akik egész évben biciklivel közlekedünk. A többség mostanában veszi elő a télre eltett kerékpárját. Nekik azt lehet tanácsolni, hogy mielőtt elindulnának, nézzék át alaposan a bringát – kezdi a kerékpárosok miskolci elnöke.
– Ugyanakkor folyamatosan nő azok száma, akik napi közlekedésüket kerékpárral oldják meg. Ebben mostanában nagy szerepet játszik a benzinárak folyamatos emelkedése, de az is, hogy bár gyakran kifogásolható minőségben, mégis egyre többfelé találkozhatnak az emberek kerékpáros létesítményekkel a városban, amelyek arra azért jók, hogy ráirányítsák a figyelmet a kerékpárra. A városi kerékpáros Miskolcon néhány éve még fehér hollónak számított, ma már mindenfelé sok bringást lehet látni – számolt be a kerékpározás helyzetéről Kunhalmi Zoltán.
Mindenki a maga helyén közlekedjen
A Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke hozzáteszi, sok olyan ember is nyeregbe pattan, aki korábban nem járt bringával.
– Ez egyrészt nagyon jó dolog, másrészt viszont időlegesen komoly problémákat is okoz. Arra gondolok, hogy a tapasztalatlan kerékpárosok gyakran nem mernek az úttesten biciklizni, hanem járdáznak. Ezzel nemcsak az a baj, hogy a KRESZ szerint tilos, hanem az is, hogy veszélyes. A járda a gyalogosoké, a közöttük cikázó kerékpáros nemcsak a gyalogosokat, hanem önmagát is veszélyezteti. Ezért is tervezzük, hogy még az idén beindítjuk a Bebiciklizés programunkat, amelyben tapasztalt bringások mutatják meg a városi kerékpározás fortélyait az érdeklődőknek – hangsúlyozza.

Múlt hét szerdán elindult a Bringázz a munkába! kampány is, melyet 2007 óta minden évben kétszer – tavasszal és ősszel – rendez meg a kerékpárosklub. A regisztrált résztvevők száma éves összesítésben meghaladja a harmincezret.
– A Bringázz a munkába! kampány több éve sikerrel mozgatja meg a miskolciakat is. Kampányonként mintegy 100 regisztráló teljesíti az oklevél megszerzéséhez előírt tekeréseket. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett kampány idén tavasszal május 15-ig tart, addig kell teljesíteni a nyolc tekerést az oklevél megszerzéséhez és a sorsoláson való részvételhez. A fő cél persze nem az oklevél, hanem, hogy minél többen fedezzék fel maguknak a bringát, mint a munkába járás olcsó, egészséges és környezetbarát eszközét – magyarázza Kunhalmi Zoltán.
Hetven „kerékpárparkolót” helyeznek ki
Arra is kíváncsiak voltunk, a kerékpárforgalmi nyomvonal építése mellett hogy haladnak a kerékpártámaszok kihelyezésével, mely elengedhetetlen kelléke a – hivatásforgalmi – kerékpáros közlekedésnek.

– A városban folyamatban lévő kerékpáros ÉMOP-projekt keretében összesen mintegy 70 kerékpártámaszt is kihelyeznek. Ezek egy része a belvárosban már látható, könnyen felismerhetők a P betűre emlékeztető alakjukról. Sajnos, kihelyezésüknél nem mindig vették figyelembe a kerékpáros civil szervezetek javaslatait, így fordulhatott elő, hogy nem mindenütt oda kerültek, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk, illetve, hogy több támaszt olyan helyre tettek le, ahol a közvetlenül mellettük lévő tárgyak megnehezítik a használatukat. Ezek persze csak kis mértékben csillapítják a támaszhiányt, valójában sokkal több tárolási lehetőségre van szükség már ma is – emelte ki a kerékpáros szakember.
Fő a biztonság!

A nagy tavaszi biciklizés előtt azonban nem árt néhány dolgot ellenőrizni. Mielőtt útnak indulunk a „téli szünet” után, fontos, hogy meggyőződjünk arról, hogy jól működnek-e a fékek, olajozzuk meg a láncot, nézzük át az egész kerékpárt. Akinek erre nincs kedve vagy ideje, nézesse át a biciklit szakemberrel. A biztonsághoz az is nagyon fontos, hogy mindig legyen nálunk működőképes első és hátsó lámpa, hogy láthatóak legyünk. Az érdeklődők innen tájékozódhatnak arról, hogy minek kell meglennie egy kerékpáron: http://kerekparosmiskolc.net/uton-bringaval/a-kerekpar-forgalomban-tartasa-es-kotelezo-tartozekai/
minap.hu
Fotó: Mocsári L - archív