Az 1983-ban, tragikus hirtelenséggel elhunyt Lenkey Zoltán Miskolc szülötte volt, munkássága nagyban kötődik a városhoz, hiszen a helyi táj- és életképeket több munkájában is feldolgozta. Rendszeres kiállítója volt a Miskolci Grafikai Biennálénak, ahol több ízben nyert díjakat, de halálát követően is többször kiállították műveit. Miskolctapolcán utcát neveztek el a művészről, 1995-ben pedig a város közgyűlése posztumusz díszpolgárrá avatta.
– Lenkey Zoltán sírjánál állva érzem, nagyon hiányoznak a régiek. Pedig szükség lenne rá, nemcsak a képzőművészetben, hanem az életben is – mondta Kákóczki András, a polgármesteri hivatal kulturális, idegenforgalmi és városmarketing osztályának vezetője, egyben a Lenkey Zoltán Közhasznú Alapítvány elnöke.

Hozzátette, a grafikusművész emléke köztünk él, hiszen a család mellett a város is őrzi azt. Mint Lenkey Pétertől, a grafikusművész fiától megtudtuk, jövőre, a 30. évfordulón egy életmű-kiállítással szeretnének tisztelegni a művész emléke előtt, melyet a várossal, a Miskolci Galériával és a Herman Ottó Múzeummal együttműködve kívánnak megszervezni.
Az idei megemlékezésen a város részéről Papp Zsolt, a polgármesteri hivatal humán főosztályának vezetője és Kákóczki András, a kulturális, idegenforgalmi és városmarketing osztály vezetője helyezte el a megemlékezés koszorúit Lenkey Zoltán sírjánál. A családtagok közül pedig gyermeke, Lenkey Péter, és második felesége, Gaál Lenke emlékezett meg a grafikusról.
K. I.
Fotó: Mocsári L.