– Olyan különlegességeket mutatok most be, amiket ha egyszer lát az ember, már annak is nagyon örül – árulta el az előadása előtt Szűcs Béla gomba-szakellenőr. Az erdőket járva ugyanis méretük vagy élőhelyük miatt több fajtát talán észre sem veszünk. A piros csészegombától kezdve a kucsmagombákig több nemzetséget és fajtát bemutatott a szakellenőr, praktikus és hasznos tanácsokkal ellátva a mintegy 20-25 érdeklődőt, akik között az idősebb korosztály képviselői mellett pár fiatalt is találtunk.

A gombaismereti tanácsadás egyébként már a harmadik ismeretterjesztő előadás volt a Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Petőfi Sándor Könyvtárában. Korábban Éljünk egészségesen! címmel immunerősítő praktikákról volt előadás, majd a kertépítésről és a növényvédelemről hallhattak az érdeklődők. Április 19-én, csütörtökön 15 órától Bona Gábor, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára tart majd előadást Kossuth, Görgey és a szabadságharc nagy csatái címmel, majd április 25-én, szerdán szintén 15 órától Bari Gábor verseskötetét mutatják be. A rendezvényen többek között Ramocsa Emese színművész és Vajtó Gergely gitárművész is közreműködik.
Kujan I.
Fotó: Juhász Á.