
A MIVÍZ szennyvíz üzletág-vezetője elmondta, a szennyvíztisztító-rendszer rövid áttekintésére volt csupán lehetősége a diákoknak az idő szűke miatt, de sikerült felkelteni az érdeklődésüket a környezetvédelem iránt.
– Megismerik a szociális és kommunális hátterét is a városnak, hírvivői lehetnek Miskolcnak az északi fiatalok – tette hozzá.

Mint Szöllősi Emese program koordinátortól, az Eötvös József Építőipari, Művészeti és Szakképző Iskola angoltanárától megtudtuk, a svédek ötnapos itt tartózkodása alatt úgy állították össze a programot, hogy az oktatás mellé szabadidős tevékenységek is jussanak, így jutottak el a diósgyőri várba, a Tiszalöki Vízerőműbe, a miskolctapolcai barlangfürdőbe és a tokaji pincékbe.
S. P.
Fotó: Mocsári L.