Ugrás a tartalomra

TISPOL akció megyénkben is

Létrehozva
A TISPOL Műveleti Csoport az idei évi terve alapján nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendelte el, mely elsősorban a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésére terjed ki.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében április 17-19-e közötti ellenőrzés elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, ki és bevezető útszakaszokra, gyorsforgalmi útszakaszokra és baleseti gócpontokra terjed ki.

A végrehajtásban a helyi rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályai, valamint a megyei rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya és az Autópálya Alosztály  munkatársai vesznek részt.

Az ellenőrzés-sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett  balesetek súlyossági fokának csökkentése, az előírások és megengedett sebességhatárok betartatása.

Az akció során elsősorban a megengedett legnagyobb sebesség betartásának ellenőrzésére kerül sor, de a rendőrség az elkövetett egyéb szabálysértések kiszűrésére és szankcionálására is kellő hangsúlyt fektet.

A fokozott ellenőrzés végrehajtása során a rendőrség együttműködik a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség munkatársaival a gépjárművek műszaki állapotának ellenőrzése érdekében.

minap.hu