Ugrás a tartalomra

Föld Napi programokkal mutatnak példát

Létrehozva
Önkéntesekkel karöltve végeznek különböző környezetvédő akciókat a Föld Napja alkalmából az Ökumenikus Segélyszervezet szolnoki, miskolci és orosházi családok átmeneti otthonaiban lakó gyermekek és felnőttek április 21-én, szombaton. Az egészséges, élhető környezet akcióprogramok a Támop projektek kiegészítő tevékenységein belül valósulnak meg.
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – a Föld Napja egyik jelmondatára, kérdésére a Segélyszervezet családok átmeneti otthonaiban lakók a következők szerint adnak választ. Szolnokon a gyermekjóléti szolgálat környékét, továbbá mintegy 1 kilométeres járda- és zöldsáv szakaszt tisztítanak meg a szeméttől, majd a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 70 önkéntes diákjával közösen rendbe teszik iskolájuk környezetét. Mindeközben a Segélyszervezet Kőrösi utcai intézményének udvarán épülő környezetbarát játszótér előkészítő munkálataiba is bekapcsolódik a családok átmeneti otthonának apraja és nagyja. Így összesen 150 résztvevővel zajlik az egész napos rendezvény. A Segélyszervezet orosházi családok átmeneti otthonának 35 lakója és további 20 önkéntese a város egyik közparkjának megtisztítása mellett egy az intézményhez közeli játszótér szebbé tételéhez is hozzájárul. Az intézményben kialakítandó új, környezetbarát játszótér helyének rendezése (virágültetés, füvesítés) is a Föld Napjához kapcsolódó feladatok közé tartozik. A harmadik helyszínen, a Segélyszervezet miskolci családok átmeneti otthonának lakói az evangélikus gimnázium 30 önkéntesével tisztítják meg szűkebb és tágabb lakókörnyezetüket.

„A Segélyszervezet intézményei a mindennapokban is nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos szemléletmódra. Az otthonokban többek között palackpréseket használnak, szelektíven gyűjtik a szemetet és minél energiatakarékosabb életvitelre törekednek, spórolva ezáltal a vízzel és az árammal is. A családok átmeneti otthonaiban élő gyermekek számára tartott foglalkozásokon pedig rendszeresen dolgozzák föl a környezetvédelem témakörét. Fontosnak tartjuk, hogy a családoknak a nálunk töltött idő alatt azt is megtanítsuk, hogy a környezetvédelem, nem pénz kérdése, hanem mindannyiunk közös ügye!” – mondta el Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet családok átmeneti otthonának országos módszertani vezetője.

Mint ismertes 2011. október 1-jén az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett három családok átmeneti otthonában (Miskolc, Orosháza, Szolnok) kétéves időtartamú TÁMOP (azonosítók: TÁMOP 5.2.5/A-10/2-2010-0011; TÁMOP 5.2.5/A-10/2-2010-0038; TÁMOP 5.2.5/A-10/2-2010-0007) programok indultak. Az átmeneti otthonokban – a helyi igényeknek és szükségleteknek megfelelően – három különböző, de főtevékenységükben mégis sok hasonlóságot felmutató projekt mintegy 150 millió forintos támogatásból valósul meg, és mindösszesen 360 fő családok átmeneti otthonaiban élő, valamint gyermekjóléti alapellátás körébe bevont 240 gyermek és 120 felnőtt életkörülményein kívánnak javítani.