Ugrás a tartalomra

Május másodikától lehet pályázni a munkahelyi képzések támogatására

Létrehozva
A munkahelyi képzések támogatására május másodikától lehet pályázatokat benyújtani az Új Széchenyi Terv keretében - mondta Kara Ákos, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke szerdán, győri sajtótájékoztatóján.
Ismertetése szerint összesen 20 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre erre a célra. A mikro- és kisvállalkozások számára 6 milliárd forintos keretösszeg nyílik meg. Ugyanekkora summából pályázhatnak a középvállalkozások. A nagyvállalkozások számára pedig 8 milliárd forintos keretösszeget határoztak meg.

A konstrukció célja, az alkalmazottak munkahelyi készségeinek, kompetenciáinak javítása, amely hozzájárul a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, s a munkahelyek megőrzéséhez - mutatott rá az alelnök.

A pályázatokról részletes információ olvasható a http://ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2639 honlapon. Információk szerezhetők még a kormányhivatalok munkaügyi központjainál és az Új Széchenyi Terv Programirodák is az érdeklődők rendelkezésére állnak - mondta Kara Ákos.
MTI