Ugrás a tartalomra

A Négyek találkozójával zárt a jubileumi tanév

Létrehozva
A Négyek találkozója című idegenforgalmi tanácskozással zárult szerdán délután a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ jubileumi, 125. tanévének ünnepi rendezvénysorozata. A diákok által szervezett találkozón Lengyelország, Horvátország, Csehország és Franciaország turizmusát mutatták be.
berze120418_csl3.jpg
A műsorvezető köszöntője után Mihalikné Hável Éva, a házigazda iskola szakmai igazgatóhelyettese nyitotta meg a rendezvényt. Bejelentette, hogy a Négyek találkozója a jubileumi év ünnepi sorozatának a záró rendezvénye. Az iskola történetét felidézve emlékeztetett rá, hogy kereskedelmi képzés az alapítástól zajlott a patinás falak közt, a vendéglátó képzés 1968-ban indult, az idegenforgalmi pedig 1995-ben. Az öt éves, német, két tannyelvű képzés keretében a 9. évfolyam valójában bevezető év, gyakorlatilag csak a nyelvi képzéssel foglalkoznak. Ezt követően több tantárgyat is, mint például a földrajzot és más, szakmai tárgyakat is németül tanulnak az idegenforgalmi szakosok. Ez a rendezvény egyben éles gyakorlat is a diákok számára, a meghívók készítésétől a rendezésig, amiből csak profitálhatnak. Zárásként reményét fejezte ki Mihalikné Hável Éva, hogy ez a rendezvény hagyománnyá válik.

berze120418_csl2.jpg

Obritovics Márta, a Miskolc Travel 2000 Kft. vezetője, aki egyben az iskola óraadó tanára köszöntőjében kérte a vendégeket, hogy fogadják türelemmel, szeretettel a rendezvényt. Előfordulhatnak kisebb bakik, mivel diákok szervezték és bonyolítják le, egyúttal tapasztalatot is szereznek, mi mindenre kell majd odafigyelniük, ha végeztek. Megköszönte az idegenforgalmi képviseleteknek a részvételt és hasznos tanácskozást kívánt a vendégeknek. Ezt követően a Magyarországon működő lengyel, horvát, cseh és francia idegenforgalmi képviseletek vezetői tartottak előadást.

A találkozó második felében a négy ország képviselői személyes konzultáció keretében tanácskoztak a rendezvényen megjelent miskolci utazási szakemberekkel.

Cs. L.