Ugrás a tartalomra

Antall József-emlékkonferencia

Létrehozva
Martonyi János külügyminiszter szerint Antall József egykori miniszterelnök öröksége az, hogy az értékeknek, az alapelveknek és a céloknak kell meghatározniuk a politika alakítását, a nehéz döntési helyzetekben ezek szolgálhatnak iránytűként.
A tárcavezető az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont által csütörtökön a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett emlékkonferencián azt mondta, az egykori kormányfő egy másik fontos öröksége, hogy meg kell találni a mértéket, az arányokat, mértékletesnek kell lenni a célok megvalósításában, az eszközök kiválasztásában.
    
Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntőjében a rendszerváltozással kapcsolatban kiemelte, „még nem értünk az út végére”, de mindenképpen megérte.

MTI