Ugrás a tartalomra

Gúr: tönkreteszik a vonatközlekedést!

Létrehozva
A kormány folytatja a vidék ellehetetlenítését azzal, hogy tönkreteszi a vonatközlekedést – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, országos alelnöke.
Gúr Nándor bevezetőjében emlékeztetett az elmúlt két év intézkedéseire, történéseire: mint mondta, tízezres nagyságrenddel csökkent a megyében a foglalkoztatottság, ám ugyanennyivel nőtt a munkanélküliség; bevezették a közfoglalkoztatási minimálbért (47.000 forint), az egykulcsos adót; problémát jelent az oktatás és az egészségügy finanszírozása; megszűnt az adójóváírás; míg a társadalmi rétegek közti szakadék nő.

– A MÁV járatmegszüntetései – melyek húsz százaléka érinti Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyét – ellehetetlenítik az itt élő embereket – emelte ki a politikus.

A Vasutasok Szakszervezete Területi Képviseletvezetője, Bernáth Katalin elmondta, március 23-án kapták meg a hivatalos értesítést, hogy az állam, mint megrendelő negyven vonalon 412 járatot szüntet meg. Az indoklásban a párhuzamosság felszámolását és a költségcsökkentést jelölték meg, ám a szakember szerint egyik sem valósul meg.
– A párhuzamos finanszírozást kellene megszüntetni! Véleményünk szerint alternatívát kell kínálni az állampolgároknak, hogy ők dönthessék el, vonattal vagy busszal utaznak. Megtakarítást sem eredményezhet az intézkedés, mivel csökken a bevétel – hangsúlyozta.

Bernáth Katalin hozzátette: az utóbbi időben a benzinár-növekedésnek köszönhetően nőtt az eladott jegyek száma, de fennáll a veszélye annak is, hogy a terület 14. legnagyobb bevételű pénztárát is bezárják Tiszaújvárosban.
– Gondot okoz az átszállás, az indulási időpontok, a megnövekedett menetidő és költségek.

Gúr Nándor zárásként elmondta, törvény írja elő, hogy biztosítva legyenek a munkába és iskolába járás, illetve hazajutás feltételei, a kormány pedig csak azt akarja bebizonyítani, hogy bizonyos szárnyvonalakat megszüntethet a későbbiekben.

A szocialisták módosítást sürgetnek a Parlamentben.

S. P.