Ugrás a tartalomra

A Jobbik az új iskolai körzethatárokról

Létrehozva
A Jobbik nem hagyja annyiban a martin-kertvárosi iskola körzethatár-módosításának kérdését, a szülőknek joguk van tudni erről az iskolai beíratások elkezdése előtt – jelentette ki Körmöci Attila, a párt képviselőjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján.
jobbik_kampanyrendezveny_120418_ja_3.jpgKörmöci Attila emlékeztetett: a Jobbik egy hete vár arra, hogy a Fidesz-KDNP nyilvánosságra hozza az Arany János Általános Iskola új körzethatárait.
– Azon kívül, hogy a KDNP frakcióvezetője Molnár Péter közleményben megerősítette azt, hogy májusban a közgyűlés valóban felül fogja vizsgálni a beiskolázási határokat, semmilyen érdemi információt nem kaptak a szülők – fogalmazott a képviselőjelölt. Szerinte az érintetteknek még a jövő heti beiratkozás előtt joguk van megtudni, hány halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket akarnak az iskolához körzetesíteni.

– Az iskola sorsát szerettük volna az eredetileg erre a hétre meghirdetett közgyűlésen megvitatni a városvezetéssel. Sajnáljuk, hogy az időközi választás előtt a Fidesz nem merte felvállalni, hogy napirend után feltehessük kérdéseinket, és elhalasztották a közgyűlést. Bár ezt a jövő héten még megtehetjük, tartunk tőle, hogy a vasárnapi megmérettetés után már sokkal nehezebb lesz nyomást gyakorolni a Fideszre – ezt már Jakab Péter, a Jobbik miskolci, önkormányzati képviselője mondta, hozzátéve, beszédes, hogy a városvezetés a sokat hangoztatott nemzeti konzultáció helyett most inkább a „diplomatikus hallgatást” választja.

Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy ha egy intézményben etnikai változás következik be, ott a társadalom önvédelmi reakcióként megkezdi a szegregációt. Ez minden területen befolyásolni fogja a városrész életét, főleg a kiszolgáltatott helyzetben lévő idős emberek esetében – hangsúlyozta a politikus.

Egyed Zsolt a sajtótájékoztatón külön is szólt az idősek helyzetéről, valamint az infrastruktúra fejlesztésének szükségességéről is, amelyek a Szirmai-Martinkertvárosi körzetben is sürgető feladatokat jelentenek. Mint mondta, a Jobbik szorgalmazni fogja a városrészben is azokat az intézkedéseket, beruházásokat, amelyek a nyugdíjasok biztonságát erősítik, valamint olyan közösségi terek kialakítását is, ahol az idősek kulturált körülmények között összejöhetnek, nem érzik egyedül magukat. A jobbikos politikus égető feladatnak nevezte Szirmán és Martin-kertvárosban is az utak, járdák rekonstrukcióját, a közlekedés biztonságát erősítő fejlesztéseket. Mint mondta jelöltjük, Körmöci Attila mindezek érdekében fel fog lépni megválasztása esetén, csakúgy, mint a közbiztonság további erősítéséért is. Egyed Zsolt szerint a párt közbiztonsági programjának, elképzeléseinek hatékonyságát jelzi egyebek mellett az is, hogy azokon a településeken, ahol jobbikos polgármester van, mérhetően visszaszorult, vagy pedig gyakorlatilag megszűnt a bűnözés. 

minap.hu 

***

"Válasz a Jobbik riogatására" - címmel reagált közleményében az elhangzottakra
Molnár Péter, a KDNP miskolci frakcióvezetője, az önkormányzat Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke
"Csak megerősíteni tudom az általam korábban elmondottakat: Nagyon nem tartjuk helyesnek, hogy a Martin-kertvárosi választási  kampányba a Jobbik megalapozatlan, gyakorlatilag riogatás szintű, fals információkat dob be" - fogalmaz közleményében Molnár Péter.
"Ha alaposabban tájékozódtak volna, vagy a hivatalt bármikor is megkérdezték volna, akkor tudnák, hogy a májusi közgyűlés alkalmával általános, jó  előre ütemezett, a munkatervben még tavaly ősszel rögzített felülvizsgálatról lesz szó, amely minden iskolát érint! Az ilyen politikai célú riogatások óriási károkat okozhatnak az oktatási intézményeknek, hiszen  elbizonytalanítja azokat a szülőket, akik jelenleg iskolába szeretnék beíratni a gyermeküket. Ezzel az iskola jövőjét veszélyeztetik, ugyanis ha nem megfelelő a létszám az újonnan induló osztályban, akkor nem biztosítható az iskola hosszútávú fenntarthatósága" - írja a bizottsági elnök, aki szerint a felülvizsgálat azért májusban történik, mert az általános iskolák jelentkezése alapján most lehet látni az egyes intézmények jelentkezési számait.