Ugrás a tartalomra

A közgyűlésről és Miskolctapolcáról – pró és kontra

Létrehozva
Többek között az egy héttel elhalasztott közgyűléssel és a miskolctapolcai fejlesztésekkel kapcsolatban intézett kérdéseket csütörtöki sajtótájékoztatóján Tompa Sándor, és Varga Gergő önkormányzati képviselők, a demokratikus Koalíció (DK) tagjai. A városháza közleményben válaszolt, melyben hangsúlyozta, a közgyűlést fontos, városi érdeket tárgyaló határidős előterjesztések miatt lett eltolva, a tapolcai fejlesztésekről pedig hamarosan tájékoztatják a nyilvánosságot.
Az önkormányzati képviselők kíváncsiak voltak arra, hogy miért maradt el az április 19-re tervezett közgyűlés. Majd rögtön véleményüket is kifejtették a témával kapcsolatban, mint mondták szerintük a közgyűlési – akár a körzet két érintett iskolájának sorsával, akár a szociális rendeletekkel kapcsolatos – döntések rontották volna a pozícióikat az április 22-i. időközi önkormányzati választásokon. 

Mint mondták, a márciusi zárt ülésen egy esetlegesen új munkahelyek létrehozását eredményező előterjesztést is tárgyaltak a városatyák, de a képviselők a kezükbe sem vehették az előterjesztést, ami – mint mondta a két képviselő – az érvényes SZMSZ-szel ellentétes.

– Sőt az elkészült jegyzőkönyv sem tartalmazza az előterjesztést és a konkrét szándéknyilatkozatot, nem értjük miért a nagy titkolózás, hiszen mivel munkahelyteremtő beruházásról van szó, minden frakció támogatta azt – hangsúlyozta Tompa Sándor.

Tompa szerint a város Miskolctapolca, és az ott létesítendő strand ügyében is titkolózik. Emlékeztetett, a miniszterelnök ittjártakor 6 milliárd forintot ígért ehhez. 
– Azóta a város elfogadta az idei költségvetést, 5,5 milliárd forintos program szerepel benne, 3,5 milliárd eurós támogatással. Tavaly nyáron egy tanulmányt is elkészíttetett a város és várja várják a pályázati kiírás megjelenését – mondta az önkormányzati képviselő.

Tompa Sándor, elmondta, a pályázat napokban megnyílt, május 7-e a beadási határidő, ám a felhívásból az derül ki, hogy a maximum elnyerhető támogatás három  milliárd forint és Nos, a napokban megnyílt, május 7-e a beadási határidő az „Új termál- vagy gyógyfürdő létesítése (zöldmezős beruházás)” nem támogatható tevékenységnek számít.

A politikus szerint bár Kriza Ákos polgármester programjában az szerepelt, hogy a tapolcai strandfürdő újjáépítését városi beruházásban kell megoldani, most még sem tudhat a Miskolci Városfejlesztési Kft. munkatársain kívül senki, hogy mint terveznek Miskolctapolcára, hiszen a mikor érdeklődött, Kriza Ákos polgármestertől azt a választ kapta, hogy „a koncepció döntés megalapozását szolgáló információkat tartalmaz, nyilvánosságra hozatala a pályázat jelen stádiumában félrevezető információszolgáltatáshoz vezethet a tervezett fejlesztések tekintetében. Ezt a közérdeket nagyobb súlyúnak minősítem, mint az Ön fejlesztési koncepció, mint közérdekű adat megismerésére irányuló igényének teljesítéséhez fűződő közérdeket”.

***
Közleményben reagált a tájékoztatón elhangzottakra Dobos Tímea, polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Válaszában leszögezte, nem elmaradt az április 19-i közgyűlés, hanem egy héttel később, április 26-án lesz. 
– Ennek oka a következő: a sürgősségi indítványok között vannak olyan fontos, városi érdeket tárgyaló előterjesztések, amelyek határidősek, és ez a határidő a jövő hét, viszont ezután közgyűlési állásfoglalást igényelnek, de ezek miatt nem akarunk külön, rendkívüli ülést összehívni – hangsúlyozta Dobos Tímea

Tapolcával kapcsolatban annyit tett hozzá, hogy semmilyen titok nincsen az ügyben. a tapolcai fejlesztésekről hamarosan tájékoztatják a lakosságot.
– Többször elmondtuk már - de Tompa Sándor kedvéért most újra megismételjük -, a jelenlegi városvezetés csak akkor ül ki sajtótájékoztatót, vagy lakossági fórumot tartani, ha konkrétumokkal tud szolgálni. Ennek az ideje most jött el. Vagyis hamarosan a nyilvánosság is megismerheti – köztük Tompa Sándor is – a konkrét terveket – zárul Dobos Tímea közleménye.

T.Á