Ugrás a tartalomra

Újraindult a két visontai nagyblokk

Létrehozva
Nagyjavítást követően újraindul az áramtermelés a Mátrai Erőmű két, egyenként 232 megawatt teljesítményű nagyblokkjában - tájékoztatta Valaska József, a társaság igazgatóságának elnöke az MTI-t csütörtökön.
Befejeződött a Mátrai Erőmű IV-es és V-ös blokkjának nagyjavítása és megkezdődtek az üzembe helyezési munkálatok, az úgynevezett hideg és meleg próbákat követően - közölte az elnök.
    
Elmondta: a nagyjavítás célja a blokki berendezések üzemkészségének, üzembiztonságának fenntartása, a tervezett normatív javítások elvégzése volt mindkét egység esetében, illetve kicserélték a IV-es számú blokk főtranszformátorát.
    
A IV-es blokk kazánjába április 19-én csütörtökön délben gyújtottak be, az V-ös blokk kazánját pedig szombaton 23 órakor helyezik üzembe. Az erőmű 202 méteres kéményén, az olajtüzelésből adódóan átmenetileg sötétebb füstgáz fog távozni.
    
A IV-es számú blokkot pénteken, az V-öst pedig vasárnap kapcsolják be a tervek szerint az áramtermelésbe. Ezt követően a Mátrai Erőmű szenes blokkjai teljes kapacitással állnak a hazai villamos energia rendszer rendelkezésére - közölte Valaska József.

MTI