– Azt azonban tudni kell, hogy első sorban az iskolák azokra a gyerekekre koncentrálnak akik az adott keretek körzetében laknak. A város úgy határozta meg a körzethatárokat, hogy a gyerekeknek a lehető legrövidebb elérhetőséget biztosítsa – közölte a fő irányelvet az osztályvezető. Érdekes mozgásokat is megfigyeltek, nevezetesen vannak akik a munkahelyhez, nagyszülők lakóhelyéhez igazítják az iskolaválasztást. A különösen kedvelt képzési formák, mint a két tannyelvű, illetve a művészeti alapképzés is befolyásolja a választást. A miskolciakon túl jelentős számban érkeznek gyerekek a környező településekről is – főleg olyanok, akiknek a szülei Miskolcon dolgoznak. Természetesen őket is szívesen fogadják a város oktatási intézményei. Akik valamilyen oknál fogva lemaradnak a beíratásról iskolaköteles korú gyermek esetében később, szeptember 1-ig pótolhatja.
A jó nevű, belvárosi Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe látogattunk el délelőtt. A könyvtárban zajlott a beíratás. Előtte, kint a folyosón ültek a szülők, néhányan gyereket is hoztak, akik amíg sorra kerülnek unaloműzés gyanánt egy kisasztalnál rajzolgathattak.

– Saját döntés volt, hogy most kezdi meg az iskolát. Kicsinek gondoltuk, játékos gyerek, hagy játszon még az óvodában – indokolta Zékány Andrea miért 7 éves korában kezdi meg iskolai tanulmányait Péter. – Nem messze lakunk. Megnéztünk több iskolát is és a Fazekas tetszett a legjobban, ezen belül is a művészeti képzés. Úgy érzem, hogy minden szempontból megfelel a gyerek és a mi elvárásainknak is ez az iskola, hiszen egy helyen van lehetőség tanulásra, mozgásra, zenére, színjátszásra. A hírek szerint jó az angol képzés is. Nagyon jókat hallottam az iskoláról. Hosszú távra tervezünk – magyarázta az iskolaválasztáskor felmerült szempontokat a mama.

– Dániel most lesz 7 éves. Az édesapja is ide járt, a nagyi is itt dolgozott 26 évet. Ez a legjobb iskola a városban. Szeretnénk, ha itt járná ki végig az általános iskolát – indokolt Lipták Renáta, miközben a folyosón várakozott a beíratásra. Danit a nagymama is elkísérte a nagy napra.
–Szeretjük a művészeti dolgokat. A nyelvtanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek és közel is lakunk. Voltunk nyíltnapon is az iskolában. A tanár nénik nagyon kedvesek, a hozzáállásuk nagyon jó. Szépen fel van újítva az iskola, nem úgy néz ki, mint a mi időnkben. Tetszik az összhang – értékelt Jánosik Gábor. Elkísérte párját a beíratásra, hiszen a család számára fontos esemény Gréta iskolába íratása. Mint megtudtuk a kislány még nem töltötte be a hét évet. Az óvodában meg volt az iskolaérettségi véleményezés, amely alapján iskolába mehet. – Az óvónő azt mondta, hogy felesleges lenne még egy év, unatkozna – magyarázta a papa, miközben az asztalnál rajzolgatott a kislány. – Jobb ide járni, mint az óvodába, itt többet fogok tanulni – mondta öntudatosan Gréta. Elárulta, hogy több ovis barátja is ide fog majd járni, de a többiekkel is találkoznak majd. Ha hiszik, ha nem, azt mondta búcsúzóul a kislány, hogy már várja az iskolakezdést!

– Közel is lakunk, nyíltnapon is voltunk, sok jót hallottunk az iskoláról. Voltunk másik iskolában is, de a gyereknek és nekem is jobban tetszett a Fazekas – magyarázta az iskolaválasztás okát Árvainé Oláh Renáta, miközben némán állt mellette kisfia, Milán, aki szerdán ünnepelte 7. születésnapját. Megszólani se akart, amire mosolyogva mondta a mama, majd, ha nekibátorodik… Iskolaérettségi vizsgálaton nem volt, az óvodában viszont azt javasolták, hogy be lehet íratni. Mivel egyébként eleven gyerek, így arra számít a mama, hogy idővel kézilabdázni vagy kosárlabdázni is fog…
– Pozitív várakozásaink vannak a beíratással kapcsolatban. Előzetesen három nyílt napot is rendeztünk az iskolában az elmúlt hónapokban. Megpróbáltuk bemutatni, hogy milyen szemléletű az intézmény, milyen munka folyik a falaink közt, milyen képzési lehetőségeket tudunk biztosítani. Sokan eljöttek, tetszett a szülőknek amit láttak – foglalta össze a beíratással kapcsolatos véleményét Cseke Gábor, az iskola igazgatója. Mint megtudtuk három első osztályt kívánnak indítani ősszel, amihez a törvényben engedélyezett maximális létszámra, az az 78 gyerekre számítanak.
Csontos L.
Fotó: Mocsári L.