Ugrás a tartalomra

Cozma-gyilkosság: enyhítették a fővádlottak büntetését

Létrehozva
Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőtábla. Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évi börtönre ítélték, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 évi börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa.
A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek, tájékoztatott az MTI.

Németh Győzőt jogerősen, egyrendbeli emberölés kísérletében, valamint kétrendbeli testi sértésben találták bűnösnek; Sztojka Ivánnál háromrendbeli testi sértést állapítottak meg, ebből kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el. A bűnpártolás miatt elítélt Antalik László büntetését nyolc hónappal csökkentette a bíróság.


Marian Cozmát 2009. február 8-án, Veszprémben gyilkolták meg, a Patrióta névre hallgató szórakozóhely előtt, azok után, hogy már odabent megkezdődött a szóváltás. A segítségére siető csapattársát, Zarko Sesumot és Ivan Pesicet súlyosan, sőt, életveszélyesen megsebesítették, de mindketten felépültek.

MTI