Ugrás a tartalomra

Miskolcon is bevezetik a sportiskolai oktatást

Létrehozva
Az egészségtudatos életmódra nevelést, és a helyi élsport utánpótlás bázisát is erősíti, hogy szeptembertől Miskolcon is bevezetik a sportiskolai oktatást, a Bársony-Hunyadi Általános Iskolában. Mint megtudtuk, ezzel mintegy ötéves lemaradást pótol most a város, a többi megyeszékhelyhez képest. 
A magyar kormány 2005-ben fogadta el a Nemzeti Sportstratégiát, amely a sportot elsősorban eszköznek tekinti a legfontosabb társadalmi célok: az egészség-megőrzés, nevelés, a személyiségfejlesztés, a közösségépítés valamint a társadalmi integráció érdekében. Kiemelt fejlesztési célkitűzésként fogalmazza meg az élethosszig tartó rendszeres mozgás, a sportolás, a mindennapi testedzés igényének kialakítását, az ehhez szükséges feltételek megteremtését. A stratégia megfogalmazza a versenysport - és ezen belül az utánpótlás-nevelés - feladatait is, célul tűzve ki a sportiskolai rendszernek, mint az utánpótlás-nevelés és képzés bázisának a létrehozását, illetve kiépítését.

Ennek egyik megvalósulási formája a közoktatási típusú sportiskola, a programot már sportiskola-110615ml2.jpg a 2007/2008-as tanévtől lehetett alkalmazni, felmenő rendszerben. Jelenleg országosan mintegy tízezer tanuló vesz részt benne. - Maga a közoktatási típusú sportiskola tehát nem új keletű dolog. Öt éve kellene már működnie Miskolcon is ilyen típusú intézménynek, ötéves hiányt igyekszünk most pótolni – nyilatkozta Szabó Brigitta a Miskolci Városi Sportiskola Kft. ügyvezető igazgatója.

Egy speciális utánpótlás-nevelési programról van tehát szó, melyben a közoktatás keretei között hozzák összhangba a tankötelezettségből fakadó elvárásokat és a tudatos sportnevelést, rakják le a jövő sportolói számára az életpálya modell alapjait.
Kegyes Jenő iskolaigazgató elmondása szerint nagyon örültek a felkérésnek – hogy iskolájukra esett a választás, a speciális sportiskolai kerettanterv alkalmazására Miskolcon. - Pedagógusaink számára ez természetesen többletmunkát jelent. Az edzések miatt máshogy kell megszervezni a napot, máshogy kell a gyerekekhez viszonyulni, akik gyakran fognak versenyeken, edzőtáborokban részt venni, s ehhez kell igazítani a tanulmányi elvárásokat is.

Ugyanakkor tudjuk, hogy a program más városokban már nagyon jól működik, a szülők nagyon szeretik ezt a képzési formát, mivel összehangolja a sport-elfoglaltságot az iskolai tevékenységekkel. Reméljük, hogy intézményünk korábban kivívott népszerűségét tovább erősíti majd a program, hozzájárul a tanulói létszám további növekedéséhez – emelte ki az igazgató.
A közoktatási típusú sportiskolai rendszerben az első és az ötödik évfolyamban indulhat meg a képzés, a 2012-13. tanévtől az adott sportági szakszövetségek és a Miskolc Városi Sportiskola Kft. szakmai támogatása mellett. A választható sportágak között az úszás, atlétika, judo, vízilabda, kosárlabda valamint a kézilabda szerepel.

Szabó Brigitta szerint az iskola rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel. A belvárosi helyszín, és a közlekedési adottságok mellett, alapvetően a tanárok, pedagógusok személye, az igazgató és a tantestület hozzáállása volt az, ami miatt az intézmény mellett döntöttek. – Úgy láttuk, azonnal értették és magukénak érezték a speciális kerettantervet – hangoztatta az ügyvezető igazgató, kiemelve, hogy a sportosztályok indításához nem szükségesek külön beruházások, nem kell speciális létesítményi kritériumoknak megfelelni.

A Sportiskolai program irányításáért és szakmai fejlesztéséért a Nemzeti Sport Intézet (NSI) Pedagógiai csoportja a felelős, amely a sportiskolai rendszer elméleti és gyakorlati feltérképezésétől a koncepcióalkotáson át, az iskolák szakmai menedzseléséig és az állami támogatások lebonyolításáig közreműködik a program fejlesztésében.

A közoktatási típusú sportiskolák egy köre létszám alapú céltámogatásban részesül, melynek összege 30 ezer forint/fő/tanév. Az állami támogatás felhasználási lehetősége rendkívül széles körű. Lehetőség van a sporteszközfejlesztésre, a sportszakmai továbbképzésre, versenyeztetésre, edzőtáboroztatásra.

Szepesi S.