Ugrás a tartalomra

Bűnmegelőzés, játékosan

Létrehozva
Miskolc Város Napja tiszteletére pénteken a Miskolci Rendőrkapitányság és a közreműködő szervezetek bűnmegelőzési vetélkedőt szerveztek általános és középiskolás diákok számára.
Először tavaly rendezték meg a különleges vetélkedőt és tekintettel a kedvező fogadtatásra úgy döntöttek, hogy idén folytatják, hagyományteremtő céllal. A versenyen tíz, négyfős csapat vett részt, amelyek közül 6 általános és 4 középiskolás volt. Egy kategórián belül indultak az általános iskola 7. és 8. osztály, középiskola 9 és 10 évfolyamos diákjai, akiket elkísért intézményenként egy-egy felkészítő tanár. 

bunmegvetelkedo120511_csl.jpg

A Miskolci Rendőrkapitányság nagyterme volt a verseny bázisa, itt tartották a megnyitót és az eredményhirdetést is. Ennek köszönhetően a diákok elmondhatják magukról, hogy a rendőrségen is jártak, mégse volt – szerencsére – még semmi ügyük a rendőrséggel. Mint kiderült, számos érdekes feladat várt a diákokra – a város különböző intézményeiben. A Bűnmegelőzési Centrumban például 15 kérdéses KRESZ-totó várt a diákokra, az ÁNTSZ-ben pedig humorosan megírt körözés alapján kellett kitalálni egy-egy fogalmat, mint például a ködöt, vagy a sokak életét megkeserítő zsírt.

bunmegvetelkedo120511_csl3.jpg

A verseny vége izgalmasabbra sikeredett, mint a szervezők előtte gondolták, ugyanis holtverseny alakult ki a Ferenczy Sándor Egészségügyi Szakközépiskola és Az Andrássy Gyula Szakközépiskola csapatai közt, amelyet „szétlövéssel,” vagyis villámkérdésekkel döntöttek el, amit az egészségügyiek bírtak jobban, így ők nyerték meg a versenyt. Második az Andrássy csapata lett, a harmadik helyen pedig az Avastetői Pattantyús Általános Iskola. Az okleveleket és díjakat Gondos József őrnagy, alosztályvezető adta át a diákoknak.

Cs. L.