Ugrás a tartalomra

Három városban is fociztak

Létrehozva
A Veszprémben, Kaposvárott és Szombathelyen rendezett országos diákolimpiai labdarúgó döntőkön több száz fiatal lépett pályára.
Kép
labdarugo_diakolimpia.jpg
Rekordnevezés történt a tornákra. Fotó: MDSZ

A III. korcsoportos finálén mintegy 200 sportoló és 40 felkészítő vett részt.

A teljes sorozatra 994 csapat (12 767 versenyző) nevezett, amely jelentős növekedést mutatott az előző évhez képest (919 csapat, 11 873 versenyző).

A legtöbb csapat Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből és Miskolc városából érkezett.

Ebben a sportágban indult országosan a legtöbb csapat.

Az érmesek és helyezettek közé nem jutott be miskolci iskola együttese.

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.