Ugrás a tartalomra

Kemény büntetést kapott a rekordsikkasztó

Létrehozva
A 2009-es miskolci 560 millió forintos, rekordsikkasztásért, valamint közokirat- és magánokirat hamisításért 9 év börtönt és 10 millió forintos – maximális pénzbeni – büntetést kapott D. János. A Miskolci Törvényszék ítélete nem jogerős, mivel a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
Az egyik multinacionális pénzszállító cég miskolci telephelyén, 2009 őszén történt 560 millió forintos sikkasztás részletei végig nagy terjedelemben szerepeltek az országos sajtóban, így nem meglepő, hogy a péntek délelőtti ítélethirdetésen is több televíziós csatorna és számos újság tudósítója vett részt.

A kiemelt ügy tárgyalását Czibrik Attila, keménységéről híres bíró vezette. Az ítélethirdetésbe során D. János arcán nem látszott semmi érzelem, amikor meghallotta: bűnös sikkasztásban, közokirat hamisításban és magánokirat hamisításban, amelyekért halmazati büntetésként 9 év börtönbüntetést és 10 millió forint vagyoni büntetést kapott, továbbá 9 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint véglegesen eltiltották a személy és vagyonvédelmi tevékenységtől.

rekordsikkaszto120511_csl.jpg

Czibrik Attila felhívta a figyelmét, amennyiben nem fizeti meg a 10 millió forintot akkor azt börtönbüntetésre váltják (napi 15 ezer forintjával elég hosszú idő jön ki). Ezen kívül a pénzszállító cégnek 38,4 millió forint, egy debreceni cégnek pedig 2,3 millió forint kártérítést kell fizetnie. Ehhez jönnek még a kamatok, az államnak az illeték, továbbá a pénzszállító kérte az ügyvédi költségek megtérítését, s a végén, de nem utolsó sorban még az eljárási költséget is meg kellene téríteni az államnak. (A zárolt ingatlanjai azonban ennek a töredékét sem fedezik).

A szóbeli indoklásban Czibrik Attila kitért arra, hogy a vádlott 2009-es cégalapításakor hamis adatokat adott meg. Ezt követően ismertette a pénzszállító cégnél végzett értékkezelő-diszpécseri munkakörrel járó feladatokat. A bíró megállapította, a cselekményt előre eltervezte, erre utal, hogy isztambuli átszállással repülőjegyet vett Thaiföldre, és szállodát foglalt magának Bankokban. A vízumigényléshez hamis címet adott meg. Szeptember 4-ről 5-re virradó szolgálata során, amíg társa aludt kikapcsolta a kamerát és 349 értékszállító zsákot a Mercedes személygépkocsijába pakolt. Leplezésként pedig térkövet tett a pénz helyére. Ezt követően szabályosan lezárta a küldeményt, átadta a váltótársának, majd távozott.

rekordsikkaszto120511_csl2.jpg

– A gépkocsi és a pénz nagy részének sorsa innentől fogva ismeretlen – közölte a bíró.  Az 560 millió forintos kárt az önrész leszámításával a biztosító megtérítette a pénzszállítónak. Ez azonban nem kisebbíti a bűncselekmény súlyosságát. A bíró meggyőződése, hogy az ügyész perbeszédével összhangban a bűncselekményt senki más, csak D. János követhette el, az elvitt pénz pedig annyi, amennyi a bizonylatokon szerepel. A bírói indoklásból kiderült, hogy egyetlen ponton, az enyhítő körülmények tekintetében tért el az álláspontja Czibrik Attilának az ügyészétől, nevezetesen a büntetlen előélet nem tekinthető a vádlott esetében enyhítő körülménynek, mivel ez a munkakörében kötelező elvárás volt. Ráadásul a vádlott külföldre szökött, kiadatását követően nem működött együtt a nyomozó hatóságokkal, a megbánás és a kármegtérülés fel sem merült – így enyhítő körülményt nem talált a bíró. Súlyosbítót annál inkább.

– Senki ne remélje: pár évet leül, majd felmarkolja a pénzt és él, mint Marci Hevesen – összegezte az ítélet üzenetét Czibrik Attila azok számára, akik hasonló bűncselekmény során szeretnének könnyen pénzhez jutni.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, D. János és védője fellebbezést jelentett be, ezért az ítélet nem jogerős. A bíró döntése alapján a vádlott a jogerős ítélet megszületéséig őrizetben marad.

Cs.L.