A város sportolói a felvonulás előtt a Szinva-teraszon gyülekeztek, majd délután hat órakor a Bányász fúvószenekar, a majorettek és a pom-pom lányok vezetésével indult a menet.

A felvonuláson a DVTK, a DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont, a Diósgyőri Tájékozódási Futóklub, a Miskolci Jegesmedvék JSE, a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub, a Diósgyőri Vívó Egyesület, a Diósgyőri Kajak-Kenu Sport Klub, a DKSK-MISI, a Diósgyőri Birkózó Club, az MVSC judósai, az Albrecht-MVSC-MISI, a Miskolc Steelers és a Miskolc Lions MEAFC amerikaifutballistái vettek részt.

A Városház téren Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte az atlétákat, majd felhívta a színpadra a város napján az év sportolójának választott, Európa-bajnok, olimpiai résztvevő Deák Bárdos Mihályt, valamint a kétszeres világbajnok Bodonyi András, Viola Viktor kenu-kettőst – egyébként utóbbi párosnak is van még esélye kvótát szerezni a 2012-es nyári játékokra.
Bodonyi András kiemelte, megpróbálják a kvalifikációt, készülnek a párizsi maratoni vb-re, ő pedig személy szerint az ifjúsági Eb-n is megméreti magát egyesben. Deák Bárdos Mihály egyelőre annyit tud Londonról, hogy négy futballcsapata van, de mint mondta, reményei szerint augusztus után már másra fog emlékezni a „ködös Albionnal” kapcsolatban.

– Büszkék vagyunk sportolóinkra! Azt kívánom, érjék el sportszakmai céljaikat Miskolc és saját maguk büszkeségére – mondta zárásként a polgármester, majd Deák Bárdos Mihály még visszalépett egy mondat erejéig: „Hajrá Miskolc, Hajrá Diósgyőr!”
Soós P.
Fotó: Juhász Á.