Ugrás a tartalomra

Miskolc belvárosa – akkor és most…

Létrehozva
Miskolc belvárosának három meghatározó épülete látszik az 1930-as években kiadott képeslapon. Kormeghatározó az „Apolló” mozi felirata, amely 1931-ben került a Korona Szálló homlokzatára. (Az Apolló 1911–1930 között a Weidlich-palota észak-nyugati sarkának pincehelyiségében működött.)
00012_belvaros-120509ml.jpg

A Korona Szállodát 1894-ben, az Arany Szarvas gyógyszertárat, amelynek emeletén a polgármester lakott, 1898-ban adták át, míg a városháza saroképülete a XIX–XX. század fordulójának terméke. Az épület városi bérháznak épült, terveit 1898-ban készítették. A város viszont „kinőtte” a két szomszédos egyemeletes épületet. Így a bérházba telepített üzletek („dohánytőzsde”), a városi rendőrség lassan átadta a helyét a közigazgatás hivatalainak. 1919–1944 között ebben a saroképületben működött az Eperjesről áttelepült evangélikus jogakadémia, amelyre emlékező tábla hívja fel az arra járók figyelmét. A szálloda előtt taxiállomás működött, a képen a hasonló típusú járművek szintén kormeghatározóak.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)