A lovaggá ütött világhírű festő Miskolcon

– Én nem szerettem festeni, nekem festenem kellett – mondta a világhírű magyar festő. – Bár nem látszik a mai állapotomon, egy bronchitissel küszködő beteg gyerek voltam, és mivel állandó köhögési rohamaim voltak, ha hintáztam, ha fagylaltot ettem, úgyhogy az ablakhoz nyomva az orromat néztem a többi gyereket, ahogy játszanak a parkban. Az egyetlen szórakozásom az volt, hogy színes ceruzát és papír ragadjak. Rá lettem kényszerítve.

Mint Faragó Miklós hozzátette, nagyon korán megkapta az első kritikákat, ami egy atyai pofon volt, majd az első osztály első napján egy intő.

– Az előttem ülő kislány matrózgallérját egy nyálazott tintaceruzával az első tanítási napon telerajzoltam. A karrier negatív dolgokból épült fel, de végig töretlenül rajzoltam – mondta.

Faragó Miklós a Varsói Képzőművészeti Akadémián tanult grafika és festő szakon. Első külföldi kiállításának sikere után bejárta szinte az egész világot. A hatvanas években Skandináviában és Olaszországban élt, ezután pedig Amerikában telepedett le. Műveiből számos kiállítás nyílt Európán és Észak-Amerikán kívül Izraelben, Japánban és Ausztráliában is.

– Az igazán megtisztelő dolog számomra a Máltai lovagrend, tavaly Rómában lovaggá ütöttek, csillagos commandante rangban, megtisztelő dolog volt. Olaszországban sok templomablakot festettem, és ennek az évtizedes munkának, amit a katolikus egyháznak tettem, lovaggá ütött az olasz herceg legutolsó sarja – tette hozzá.

Egy évig élt Szicílián, ahol sok templomablakot, oltárképet és egyéb munkákat festett. Mint mesélte, volt ott egy püspök, aki azt mondta neki, hogy „Nicola, rájössz majd egy nap, hogy mi milyen jók vagyunk”.

– Én ezt akkor másképp láttam. De egy nap tényleg jött egy levél a Vatikánból, ahol II. János Pál pápa személyes köszönetét és áldását adta rám. Ez egy nagyon nagy szó, utána kiállítottam, és kiakasztottam a pápai levelet a kiállítás bejáratához, jöttek az olaszok, keresztet vetettek, és megvették az összes képemet – mesélte a festő.

Faragó Miklós kezdetben litográfiával foglalkozott, kőnyomatokat készített. Lecsiszolt kőlapra rajzolt, amire nyomdafestéket rakott, majd azt egy papírra nyomatta. Stílusára mindig hatással voltak azoknak az országoknak a kultúrája, amelyekben élt. Grafikájának és festészetének szimbólumai orosz és szláv jellegűek. Munkáinak színvilága pedig a flamand kultúrát és az olasz reneszánszt idézik. Alkotásainak témája pedig a festő örök múzsája, a nő.

– A szem a lélek tükre, és ha valaki nézi a képeimet, akkor az mindig néz vissza. Nekem nagyon fontos a szem. Én nem használok semmilyen modellt, akit látok körülöttem, azt festem meg. Ezek fantáziák, ránézek egy nőre, megmarad bennem az arca, a szeme, a mosolya,ezt adom vissza a képeken – árulta el Faragó Miklós.

A világhírű festő nem csak vásznon fest, világhírűek az üvegre, porcelánra és selyemre festett alkotásai, sőt, köztéri szobrai is, amelyek Európa különböző országaiban láthatók. A hagyományos festészettől eltérően nem ecsettel fest, hanem az ujjával.

– Az ujjamra ráteszek egy használt lepedőből kivágott darabot, amivel kisimogatom a fölösleges színeket. Ahogy Michelangelo mondta, hasonlat, ahogy a képekre a festéket felhordom egy rollerral, annyi kell, hogy keverni kell a színeket, hogy a fehér alapfelületen megjelenjen a kép, illetve visszajöjjön a kép. A hagyományosan ecsettel festő építi, rakja a rétegre a színeket, én pedig veszem el, megyek vissza a fehér felülethez – tette hozzá.

A festőművész a kiállításon bemutatta életrajzi albumát is, amely eddigi munkáinak képes reprodukciói mellett számos anekdotát tartalmaz kalandos életéről, csavargókról és hercegekről.