Ugrás a tartalomra

Éhesek a sikerre

Létrehozva
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, a 3. helyért küzdenek az egyetemiek.
Kép
meafc-kosarlabda-ketto.jpg
Bronzérmet szerezhet a Peka Bau-Miskolci EAFC csapata (játékosai kékben). Fotó: magánarchívum

A program

1. mérkőzés, május 16., szombat, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, 18 óra 30: Pécsi VSK-Veolia – Peka Bau-Miskolci EAFC Wolves.
2. mérkőzés, május 19., kedd, Egyetemi Körcsarnok, 18 óra: Peka Bau-Miskolci EAFC Wolves – Pécsi VSK-Veolia.
3. mérkőzés, május 21., csütörtök, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, 15 óra 30 (ha szükséges): Pécsi VSK-Veolia – Peka Bau-Miskolci EAFC Wolves.

A párharc két nyertes meccsig tart.

– A szezon kezdetén az elvárás a rájátszás, majd a bajnokság megnyerése volt – mondta Puskás Artúr, a Peka Bau-Miskolci EAFC szakmai vezetője. – A PVSK ellen két szoros vereséget szenvedtünk az alapszakasz során. Fiatal játékosokból álló, újjáalakult, hasonló képességű és játékfilozófiájú csapatok feszülnek egymásnak. A hazai pálya előnye mellettük szól, azonban a Nyíregyháza ellen sikerrel megvívott negyeddöntőben bebizonyítottuk, képesek vagyunk idegenben is győzni. Radics Gerzson, aki kihagyta az elődöntő párharcot, továbbra sem egézséges, a többiek harcra készek. A támadásaink hatékonysága, valamint a lepattanó csata megnyerése lehet a kulcs. Éhesek vagyunk a sikerre, a bronzérem méltó lezárása lehetne ennek a MEAFC-történeti évadnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.
Új munkahét, folytatódik az útfelújítás Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.