Beck Zoli szívesen kalandozna a századelőn

– Nem tudom. Két hete voltunk a színházban Háy Janóval, a MÛÚT főszerkesztője moderálta az estet, nagy volt az érdeklődés. Az már önmagában jó, hogy egy ilyen irodalmi folyóirat működni tud egy városban. A vidéki, fővárosi irodalmi élet szereplői között folyamatos kapcsolat van. Itt volt Miskolcon a Jelenkor estje is, nagyszerű találkozás volt. Az, hogy erre van igény, nagyon feldobja az írókat, szerkesztőket, hiszen ilyenkor visszaigazolást kapnak. Van igény új arcokra, közösségi eseményekre. Miskolc nyitott és befogadó, a vidéki városok között másodikként adott otthont a Rocklitera kiállításának. Abban hiszek, hogy akkor működik egy esemény, ha valódi közösségi helyszínné tud válni. A szombat délutánom egy jó helyi zenekarnál, a Kisavasnál töltöttem. Az új lemez készülő anyagát hallgattuk, beszélgettünk. Az, hogy vannak ilyen dialógusok, az is remek.

– Épp a kifáradás szakaszban vagyok. Kicsit túlhúztam ebben a félévben a dolgokat. A ZEN erre a félévre kezdett rendszeresen működni, sok kurzussal, eseménnyel, filmklubbal. Közben a Petőfi Rádióval dolgozok az ottani szabadegyetemen, oktatok a bölcsész karon, klubkoncertezünk, felvettük a Szentimentálé anyagát, más lemezek rögzítésénél is jelen voltam, költői estek… Aludni sincs időm, de az a baj, hogy mindegyik a szívügyem. Erős felelősség köt mindenhez, inspirálnak. Ha csak a jó oldalát nézed, akkor klassz dolgok, de van sok olyan kötelező elem, amitől feldagad az életem.

Butaságnak hangzik, de nemrég érkezett hozzánk 4 köbméter fa, mert szeretek fával is fűteni. Mire odajutottam, hogy bepakoljam egy részét, már sötét volt, a kamrában pedig nincs világítás. A nappali állólámpát 20 méter kábellel vezettem ki a fás kamrához, hogy bepakoljak. Az időhiány kalandos helyzeteket hoz létre. A dolog szomorúsága, hogy alig jutott időm olvasásra, filmnézésre, vagy arra, hogy együtt legyek a csajommal. Sajnálom, hogy nem tudunk megállni, örülni annak, amit megcsináltunk. Ez a megnyugvás hiányzik. A csajommal szeptemberben voltunk Olaszországban, a képeket azóta sem volt időnk megnézni.

Az egyetemen annyi könnyítést kaptam, hogy csak félállásnyi órát kell tartanom, kevesebb vizsgáztatás, kevesebb adminisztráció. Nem lesznek klubkoncertek, „csak” a Szentimetálé turné, ami fele annyi koncertet, szervezést, utazást jelent. Nem készítünk lemezt, s más felvételében sem működök majd közre. Csökkenni fog a sok tevékenység a következő félévben.

– Nem tudom. Ha visszatekintesz az időben, egy általad ihletett aranykort látsz. Abban le tudod dobni a hétköznapi gondokat. Ma a hitelességedet talán azzal tudod lemérni, amit csinálsz. Ha mondjuk, beülhetnél egy időgépbe és megnézhetnéd magad.

– Szívesen kalandoznék a századelőn. Bírnám azt a világot, ami bennünk romantikus hangulatot ébreszt. Biztosan borzasztóan tehetségtelen író volnék, aki figyelné Adyékat, és örülne, ha szóba állnának vele. Inkább nem is lennék író. Az a srác lennék, akinek Ady odaadja a levelet, hogy vigye a Nyugatba. A múlt mellett a jövőbe is szívesen utaznék, hogy megnézzem azt a világot, amiben élünk. A közösségek szétesését, azt az identitásválságot, ami körbeleng bennünket, a pénzügyi válságot, ami meghatározza a hétköznapjainkat, a személyes hitelességválságot. Megnézném 30-50 év múlva, hogy mi is volt ez valójában, hogyan látszik ez a jövő narratívájából. Az nem érdekel, hogy mi lesz a vége. Inkább romantikus vagyok, mint célorientált.

– A barátnőm szerint viccesek az interjúk, mert mindig úgy kezdődik: nem tudom. Sokszor használom. Nem vagyok szentenciózus, nincsenek éles kimondásaim. Inkább vagyok kérdéspárti, mint válaszpárti. Ezért nem szeretem az interjú szituációt. A kérdésekben találom meg a dolgok kockázatát, hogy lehet egy dolgot másként nézni. A válaszokat kevésbé élvezem. Jó kérdést találni nehezebb, mint jó kérdésre válaszolni. Lehet, hogy inkább interjúkat kellene készítenem, nem zenélni…

– Nem tudom. Azt képzelem, a populáris zenének nem dolga, hogy kezdjen bármit a költészettel. Ahogy a költészetnek sem dolga a népszerűség. Sőt, a líra nem annyira korszerű manapság. Kevés jelentéssel bír, mert nincs nagymértékű rezonancia. A próza több embert tud megszólítani. Ennek az lehet az oka, hogy elkezdtük történetesíteni a saját valóságunkat. Inkább vagyunk történetek, amiben megismerjük önmagunkat. A líra ezt kevésbé tudja működtetni. Háy Janó versszövegei is inkább történetek, lírai alakzatban. A dalszöveget nem tekintem költészetnek, hiszen nem ugyanaz a kérdése. Az egyetlen dolog talán, amiben végre nem értünk egyet Janóval. (Háy János korábban egy, a minap.hu-nak adott interjújában azt mondta, a versek gyakorlatilag megfeleltethetők dalszövegnek is – a szerk.) A dalszöveg igazi kérdése, hogy dalként üzemképes-e. Akkor működik, ha szöveg és a zene dallá szerveződik. Minden más kérdés csak ezt követően merül fel. Az alapvető különbség, hogy a lírai szöveg tétje a lírai szöveg, a dalszöveg tétje pedig a dal. Például a Mámorba, táncba című dal szövege kifejezetten erős lett, van egy jó zenei alap, de nem tudtak dallá szerveződni, a dal hiányt szenved.

– Nem tudom. Megint azzal kezdtem, de ezt tényleg nem tudom. A jövő félév a Szentimentálé időszaka lesz. Olyan helyszíneken szeretnénk játszani, ahol különös feszültséget teremt a helyszín, az ottlétünk. Izgalmas, ha például egy kastélykertben játszunk. Most még helyszíneket járunk be, hogy lássuk, hol tud egyedi lenni a Szentimentálé. Különböző koncerteket szeretnénk. A dalok adottak, a kontextusokon tudunk tehát változtatni. Vannak természetesen sarokpontok, ahova meg tudjuk álmodni, de még keresgélünk. Néztem például a belvárosi mozitokat, romokban hever. Gondolkodunk néhány nagyváros lerobbant mozijában, de beszélgetünk színházakkal is. A Helynekem tulajdonosával, Rácz Attilával, a színház dramaturgjával is ötletelünk; bár ezek csak baráti beszélgetések. Semmiképpen sem szeretnénk kihagyni Miskolcot, de a turné körülményei még nem tisztázottak.